Csak a 7. helyért játszhatunk
Horvátország ellen Székely Bulcsú együttese közel járt ugyan a győzelemhez, ám a szerencse nem állt a fiúk mellé. A magyar válogatott a 7. helyért játszhat a férfi U20-as világbajnokságon Voloszban. A házigazda görögök, valamint a meglepetéscsapat ausztrálok menetelése véget ért, Spanyolország–Szerbia finálé lesz.
eFBé A védekezésünkkel Horvátország ellen sem volt baj, ezt mutatja az a tény is, hogy ellenfelünk 13 emberelőnyös helyzetéből mindössze kettőt tudott gólra váltani. A magyarok ugyanannyi lehetőségnek majdnem a felét. Egy negyed után Angyal és Fülöp góljával vezettünk 2-1-re, a horvátok a második negyed vége előtt két perccel kerültek először előnybe Marinic-Kragic góljával.
16. férfi U20-as világbajnokság, Volosz, rájátszás az 5-8. helyért Magyarország–Horvátország 5-6 (2-1, 2-3, 0-0, 1-2) Gól: Vámos 2, Angyal, Bátori, Fülöp 1, ill. Marinic-Kragic 2, Benic, Vlahovic, Milakovic, Makan 1.
Az ellenfél ismét délszláv alakulat, méghozzá Montenegró lesz, amely Olaszország ellen parázs csatát vívott a mieink találkozóját követően. A második negyedben 4-1-re, majd 5-2-re is vezettek már az olaszok, onnan indított Montenegró huszáros hajrát, melynek eredményeként Popovics még a szünet előtt egyenlített. A harmadik negyedben tovább tartott az olaszok vesszőúszása, 8-6 arányú montenegrói vezetéssel zárt a két csapat. A fehér sapkában játszó olaszok az utolsó etapban újítani tudtak, és a negyed derekán Marziali góljával átvették a vezetést (10-9). A végén a csapatkapitány Christiano Mirarchi büntetett: második gólja talján győzelmet ért. A nap legjobban várt mérkőzéseire megtelt a voloszi Nemzeti Uszoda. Az első elődöntőben Ausztrália játszott Spanyolországgal. A szigetországiak két góllal elúsztak az elején, ám a második negyedben visszajöttek a meccsbe a spanyolok. Előbb egyenlítettek, majd Carabi Grassol második góljával átvették a vezetést, amit a találkozó végéig már ki sem engedtek a kezükből. A vége 7-6-os spanyol siker, ettől függetlenül az ausztrálok történelmet írtak: soha nem kerültek még világversenyen a legjobb négy közé.
16. férfi U20-as világbajnokság, Volosz Elődöntők: Ausztrália–Spanyolország 6-7, Görögország–Szerbia 5-6 (h.u.). Az 5-8. helyért: Magyarország–Horvátország 5-6, Olaszország–Montenegró 11-10. Helyosztók, a 7. helyért: Magyarország–Montenegró; az 5. helyért: Horvátország–Olaszország; a 3. helyért: Görögország–Ausztrália; döntő: Spanyolország–Szerbia.
A világbajnokságról korábban itt írtunk: 1. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap, 6. nap., 7. nap