Egyre kevesebb labdapattogás hallatszik a budapesti Talentum Cup helyszínéről, ugyanis az ötös kategóriás ITF-verseny már a végéhez közeledik. A torna augusztus 31-én, szerdán kezdődött, huszonnégy ígéretes magyarral a főtáblán, igaz, számuk mára eléggé megcsappant, mégis van kiért szurkolni az elődöntőkben.
Krecsik Adrienn A verseny eddig számos meglepetést hozott, ugyanakkor nagyobb részben a várakozásnak megfelelő eredmények születtek.
– Egészen jól állunk az elődöntők előtt – nyilatkozta honlapunknak Hornok Miklós válogatott edző. – Az az érdekes, hogy nem azok jutottak el legtovább, akik végső esélyesként indultak, hanem újabb arcok kerültek a középpontba. Főleg a lányoknál, akikben hatalmas a bizonyítási vágy. Van némi egészséges rivalizálás, ami jót tesz a sportnak, és aminek ez a kiegyenlített mezőny az eredménye. Ennek pedig borzasztóan örülünk – fogalmazott a válogatott kapitány.
Ám egyelőre nézzük meg, mik történtek az elejétől:
Az első körben búcsúzott a legtöbb magyar. Legnagyobb ámulatra a fiú mezőny harmadik kiemeltje, Tóth Csongor is távozni kényszerült. Csongort a több mint ezer hellyel mögötte álló olasz Campi verte meg 6-7(6), 6-0, 7-6(11)-ra. Rajta kívül a versenyt feladni kényszerült Kaszás Benjámin, Kovács Márk, Toronyi Erik és Ágoston Ferenc.
A tíz fiú indulóból öten jutottak tovább a legjobb tizenhatba: Kétyi András az amerikai Nicollal csapott össze, viadalukon az egyértelmű fölényét mutatja, hogy az amerikai mindössze egyetlenegy gémet tudott elcsípni a meccs alatt. A szabadkártyás Margitfalvi Róbert 6-1, 7-5-re verte az orosz Makszimjukot, megszerezve ezzel élete első világranglista-pontjait. A második helyen kiemelt és végső esélyesnek is tartott Barta Ödön 6-4, 6-3-ra verte a román Crisant, Bíró André 6-4, 7-6(5)-ra győzött a hetedik kiemelt ukrán Kalenicsenko ellen, mint ahogy tette ezt Ágoston György is 7-6(6), 6-1-re egy moldáv fiú, Cozbinov ellen.
A lányok jobban álltak az első kör után: a tizennégy magyar indulóból kilenc jutott be a főtábla második fordulójába. Az ötödik kiemelt Barzó Lilla 6-2, 6-1 arányú győzelmet könyvelhetett el az ukrán Tokar ellen, Pirók Alexa a nyolcadik kiemelt macedón Stoilkovska ellen bizonyult jobbnak, 6-2, 6-4-re nyert. A hatodik kiemelt Pálinkás Eszter 6-0, 6-4-re győzött a bolgár Todorova ellen, Stolmár Rebeka pedig 1-6, 6-2, 6-3-ra diadalmaskodott szlovák ellenfele, Vojcinaková ellen. Ez után Szentes Réka a főtáblán 6-2, 6-1-re megverte a svéd Borjesont, Eppel Panni 6-3, 6-3-ra szintén jobbnak bizonyult a szlovák Drgalovánál. A szabadkártyás Fekete Lili 6-2, 7-6(2)-ra győzte le az orosz Dozorcevát, továbbá Bondár Anna és Fábián Luca is szettveszteség nélkül jutott túl az első sorozaton lengyel, illetve svéd ellenféllel szemben.
A második kör végére mindössze egy magyar fiú maradt versenyben, a tizenhat éves Bíró André, aki a szabadkártyás Margitfalvi Róbertet küldte haza 6-3, 6-3-mal. A toronymagas esélyesnek kikiáltott Barta Ödönnek balul jött ki a lépés: az első játszmát még megnyerte a szabadkártyás Sztipcsics ellen 6-2-re, ám ezt követően visszaesett a lendülete és a szerb 6-0, 6-4-re behúzta a hátralévő két szettet.
– Sajnos, Ödi nem hozta azt az eredményt, amire tőle számítottunk. Rá mindig jellemző volt egyfajta bizonytalanság és a hullámzó teljesítmény. Ez történt most is – fűzte hozzá Hornok Miklós.
A lányok megint szerencsésebb helyzetbe kerültek, négyen is bejutottak a negyeddöntőbe: a selejtezőből feljutó Fábián Luca nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy 7-6(5,) 4-6, 6-4-es győzelmével felülmúlta a második kiemelt cseh Kulhanovát. Barzó Lilla csupán egyetlen szettet játszott a második körben, ugyanis román ellenfele feladta a küzdelmet. Pirók Alexandra 6-2, 6-2-re verte Fekete Lilit, a hatodik kiemelt Pálinkás Eszter a nap rangadóján 7-5, 6-1-re győzött Bondár Anna ellen.
A pénteki, harmadik versenynapon Bíró André az olasz Campi ellen mérkőzött meg, de az olasz nem bírt a tizenöt éves, kirobbanó formában lévő magyarral, aki 6-2, 6-3-ra nyerte meg a találkozót, így bejutott élete első elődöntőjébe, ahol az első kiemelt Cornish vár rá szombaton.– André az egyik legnagyobb tehetségünk. Nemrég hullámvölgyből kecmergett ki, aminek nagyon örülünk, hiszen úgy látszik, visszatalált régi önmagához, amint ezt a mostani eredményei is mutatják. Már ott van az elődöntőben, és rá nézve rettentő bíztatóak az előjelek – fogalmazott Hornok.
A lányoknál a verseny meglepetése, Fábián Luca 6-3, 7-6(5)-ra győzedelmeskedett az osztrák Kurz felett, így Lucának szombaton a cseh Zovincová lesz az ellenfele a döntőbe kerülésért.A Telentum Cup végső győzelmére is esélyes Barzó Lilla és Pálinkás Eszter azonban kikapott, mielőtt a legjobb négy közé jutott volna. Előbbit az első kiemelt szerb Dzsinics 6-0, 7-6(5)-tal, utóbbit Zovincová 6-2, 6-3-mal búcsúztatta.
A szerb lány szombati ellenfele a tizenöt éves Pirók Alexa lesz, míg az alsó ágon Fábián Luca folytathatja nagyszerű menetelését.
Az esélyeikről az edző elmondta: bízik benne, hogy mindannyian be tudnak jutni a döntőbe, a versenynek ebben a szakaszában azonban kimagasló teljesítményre van szükség, hiszen az ellenfelek is erősebbek.