UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2011-09-04 06:52

Megszűnt a Villa Complov SC

Ellehetetlenült a három éve létrejött komlói sportegyesület, amely a vívóknak is otthont adott. Nem arról van szó, hogy a névadó vállalkozás csődbe ment volna, és így a sportra szánt pénze is elfogyott. Mert a név magát Komlót takarja.

Sz. I. Komlóról az első írásos emlék 1256-ból való: Villa Complov néven akkor említették először. Ezt a nevet vette fel a három éve létrehozott sportklub, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az újonnan jelentkező, vagy egyesületen kívül működő sportágaknak megfelelő szervezeti keretet biztosítson. A párbajtőr-csoport 2005 szeptemberében jött létre, még a DÖKE (Diákok és Öntevékeny Körök Egyesülete) keretében, majd 2009 januárjában átvette őket a Villa Complov. Az idén januárban két hír jelent meg róluk a város honlapján (ahonnan a mellékelt fotó is származik): „Szolnokon rendezték az Olimpici Párbajtőrvívó Grand Prix soron következő viadalait, ahol a gyermek (U13) mezőnyben Darvasi Tamás a 11. helyen végzett. A Villa Complov SC vívója a 60 fős mezőnyben a körvívás során tíz asszójából nyolcat megnyert, amihez a helyosztókon hozzátett még két győzelmet, így alakítva ki a végeredményt.” „Budapesten rendezték az amatőr, veterán és szabadidős vívók országos bajnokságát. Utóbbi kategóriában az indulás feltétele az volt, hogy a versenyre nevező vívó az elmúlt két évben nem indult pontszerző versenyen, így nem szerepelt a hivatalos minősítő ranglistán. A Villa Complov SC két vívóval képviseltette magát a párbajtőrözők küzdelmeiben: a férfiak mezőnyében Csom Tamás 6. helyezést ért el, míg a női versenyben Csom Andrea a 7. helyen végzett.” A klub vezetői a mostani, szomorú bejelentés kapcsán elmondták: részben a sport iránt a városban tapasztalható általános érdektelenség, részben pedig a szerény körülmények miatt jutottak idáig. A legtovább a vívók bírták, annak ellenére, hogy sem az edzés-, sem pedig az anyagi körülmények nem voltak ideálisak. A szülők és gyerekek lelkesedése hat évig tartott ki, az idén viszont már kiütköztek az alacsony létszámból adódó hátrányok. A tehetséges, országos bajnokságon és diákolimpián dobogóra is feljutott gyerekeknek a fejlődésük érdekében több minőségi asszópartnerre volt szükségük, ráadásul sokszor már meg sem lehetett tartani az edzéseket a kis létszám miatt, mert sokakat elriasztott a terem télen mindössze 1-2 fokos hőmérséklete. A hét komlói versenyző a nyár folyamán átigazolt Pécsre, a PTE-PEAC vívószakosztályába, ahol az eddigi edzőjükkel folytathatják a munkát.