UtánpótlásSport
2024. május 11.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2011-09-06 06:27

Madridtól Perthig

Augusztus 28-án ért véget a leány U17-es Európa-bajnokság Madridban, ahonnan a magyar válogatott ezüstéremmel tért haza. A csapat teljesítménye meggyőző volt, megérdemelten jutottak el a lányok a fináléig, ahol a roppant erős görög együttes parancsolt megálljt. Az Eb eredménysora mutatja, hogy a 94-es garnitúrával elkezdett munka jó úton halad, és az építkezést tovább kell folytatni.

eFBé A madridi Európa-bajnokság után Mihók Attila szövetségi kapitány a jól megérdemelt pihenés helyett máris bekapcsolódott a dunaújvárosi utánpótlás felkészülésébe. Az őszi idény előtt az Eb tapasztalatait, a magyar U17-es csapat teljesítményét és jövőjét a szövetségi kapitány értékelte honlapunknak. − Az ezüstérem mellett milyen élményekkel érkezett haza a csapat Madridból? − Első helyen mindenképp a Bernabeu stadionban tett látogatást említeném. A lányoknak, de nekünk, férfi szakvezetőknek is egyaránt életre szóló élmény volt látni azt, hogy a világsztárok milyen körülmények között élik sportos mindennapjaikat. Nem részletezném a különbségeket… Emellett maradt időnk arra is, hogy turisztikailag is feldobjuk a madridi bő egy hetet: augusztus 28-án vasárnap a döntő előtt elvittek minket egy autóbuszos városnézésre, így nappal is megcsodálhattuk a spanyol főváros nevezetességeit, amelyeket egyébként néhány nappal korábban éjszakai sétán láttunk. − Sok volt ezen a tornán a 20-30, de akadt 40 gólnyi különbség is két csapat között. Szétszakadt két nyolcas bolyra a mezőny, nem érzi azt, hogy ez komolytalanná teheti a világversenyeket? − Idén először rendezték úgy a korosztály Európa-bajnokságát, hogy 16 csapat vehetett részt. Ennek megfelelően olyan nemzetek kerültek fel a pólótérképre, akiknek fontos volt, hogy megmutathassák magukat. Hogy van-e ennek létjogosultsága a vízilabdában? Azt hiszem, igen. Más sportágak világversenyeire is jellemző, hogy az első és az utolsó között szakadéknyi különbség van. Mégis jó dolog, hogy a „kezdők” találkoznak a sportág elitjével, és ők is, mi is ismeretségre teszünk szert, barátságok alakulnak ki.

A leány U17-es Eb végeredménye: 1. Görögország, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Spanyolország, 4. Oroszország, 5. Olaszország, 6. Csehország, 7. Hollandia, 8. Szerbia, 9. Nagy-Britannia, 10. Franciaország, 11. Németország, 12. Szlovákia, 13. Svédország, 14. Portugália, 15. Törökország, 16. Ukrajna.

− A lányok magabiztosan meneteltek a fináléig, a görögök viszont, ahogy az az augusztusi Pythia-kupa után sejthető volt, legyőzhetetlennek bizonyultak. Ennyire kiemelkednek?
− Egyáltalán nem verhetetlen csapatról van szó, mindössze annyi a probléma, hogy a mi csapatunk szerkezeti és taktikai felépítése miatt a görögök játéka nagyon nem fekszik nekünk. A centerjátékban vagyunk erősek, nekik pedig van egy kiválóan felépített védelmük és egy bravúrkapusuk, akit egyébként Madridban is a torna legjobbjának választottak. Nem meglepő, hogy hét gól különbséggel győztek, mert nálunk a csapategység a lényeg. Nincsenek kiemelkedő egyéniségeink olyan értelemben, hogy meccseket eldöntő játékosunk nemigen van. Együtt, egymást segítve viszont rendkívül erősek vagyunk. Az Eb All Star válogatottjába épp ezért nem került be egyetlen magyar sem, míg a görögöktől három is.

A madridi Eb „legjei”: A leggólgazdagabb mérkőzés: Oroszország–Portugália 46-1. A torna legjobb játékosa: Stefania Csaralampidu (Görögország), a legjobb kapus: Kriszula Diamantopolu (Görögország), a gólkirály: Elvina Karimova (Oroszország), a magyar gólkirály: Hajor Orsolya (18 gól, összesítésben 11. hely a góllövőlistán).

− Hova juthat el ez a 94-es garnitúra rövidebb, illetve hosszabb távon? − Először is sok függ attól, hogy kik és milyen feltételekkel tudják majd folytatni az általunk megkezdett munkát. Ezen a nyáron rendkívüli lehetőséget kaptunk azzal, hogy Dunaújvárosban tíz hetet készülhetett együtt a csapat. A világelitbe tartozó együtteseket hívhattuk meg közös felkészülésre, és az elvégzett, közös munkának meg is lett az eredménye. A következő nagy állomás ennek a korosztálynak 2012 decemberében az ausztráliai Perthben a világbajnokság lesz. Ha már emlegettem a mi hosszú felkészülésünket, akkor muszáj az ausztrálok példájáról is beszélnem. Ezen a nyáron néhány napot nálunk is készültek, de tulajdonképpen körbeutazták Európát, hogy feltérképezzék az összes potenciális ellenfelet. Edzettek, videóztak, tapasztalatokat gyűjtöttek Görögországban, Olaszországban, a szerbeknél... Másfél éven át készülnek a világbajnokságra! Mondanom sem kell, hogy ez mekkora előny. Csak akkor vehetjük majd fel velük a versenyt, ha olyan feltételeket kapunk a továbbiakban, mint ezen a nyáron. Fontos lesz a munka összehangolása a klubokkal, éppúgy az egyéni edzéstervek kialakítása, de az, hogy folyamatosan lehessenek válogatott összetartások, elkerülhetetlen. A madridi Eb-ről itt számoltunk be: Szerbia: kiütve; Beléptek a harmincasok klubjába; Élen a csoportban; Már a négyben; Eb-döntős lányok; Ezüstlányok Madridból