A szeptember 8-11 között a Fertő-tavi Breitenbrunnban rendezett Európa Kupa-viadal megnyerésével Vadnai Benjamin immár behozhatatlan előnyre tett szert a tizenkét versenyből álló sorozatban a Laser 4.7 osztályban az U18-asok mezőnyében.Forrás: hunsail.hu A sorozat értékelésekor az elért négy legjobb eredményt veszik figyelembe, és a kategória magyar bajnoka már négy helyszínen győzött, továbbá begyűjtött egy negyedik helyet is. Az idei sorozatból három verseny van még hátra, de már senki nem érhet a nyomába. Hab a tortán: Vadnai a breitenbrunni versenyen Benjamin legyőzte az aktuális Európa-bajnok svájci Sebastien Schneitert is.
Rövid beszámoló a sikerről a boldog apától, Vadnai Pétertől:
– Nyugati front fogadta a verseny előtti napon bemelegítő edzésen résztvevő versenyzőket. Az első napon 12-18 csomós szélben a szélcsíkokra kellett vitorlázni. Benji remekül kihasználta ezeket a körülményeket, sebessége mind kreuzban, mind hátszélben kiváló volt. Két első hellyel zárta a napot. A következő napon még érvényesült a fronthatás, bár a szél ereje gyengült, kiszámíthatatlan lett. Benji az első futamot nyerte,amit bőszeles sebességének köszönhetett. A második futamban vezető pozícióból egy szélkihagyás miatt visszaesett a tizenharmadik helyre, ahonnan nagyot küzdve a harmadik helyig sikerült feltornásznia magát. A következő két napon szélcsend és teljesen „olaj” víz, balatoni feeling várta a versenyzőket. Így Benji biztosan nyert, megelőzve nagy riválisát az idei Európa-bajnok Sebastian Schneitert.Ezzel négyre növelte Európa Kupa-futamgyőzelmeinek számát, és összesítésben behozhatatlan előnyre tett szert.