Nagyszerűen zárták a szünnap előtti fordulót a magyar fiatalok az albenai korcsoportos sakk Európa-bajnokságon. A középső játéknapon honfitársaink a két vereség és az öt remi mellett nyolc győzelmet arattak, így a nagy többség megerősítette vagy javította pozícióját. A küldöttség kirakatemberévé avanzsált Marjanovics Annamária továbbra is remekel: a tízéves kislány öt játszma után is százszázalékos mutatóval áll a csoportja élén.
dzsoni Az U8-as korosztályú Krstulovic Alex világossal nyert egy török fiú ellen, és négy pontjával a magyar delegáció jelenlegi második legjobbjaként a 4-12. helyen áll. Ő a szombati hatodik fordulóban egyik közvetlen riválisa, az orosz Ruszlan Murtazin ellen ül asztalhoz, a sötét bábukat vezetve.
A tízéves lányok vetélkedésében négy kör után négyen álltak négy egységgel a hetvenhét fős mezőny élén, így a svájci rendszer logikájából fakadóan egymással kerültek szembe. Marjanovics Annamária az orosz Alina Bikova ellen is megőrizte hibátlan mérlegét, így a másik rangadót megnyerő török Cigdem Onur társaságában másodmagával vezeti a tabellát. A két éllovas szombaton egymással méri össze tudását, Annamari irányítja a fekete sereget. Csoporttársuk, Kurucz Blanka is győzött, s ezzel felzárkózott a hárompontosok tizennyolc tagú felső-középmezőnyéhez. A tízéves fiúk között a remiző Kozák Ádámnak 3,5 pontja van, s ezzel csupán félegységnyi távolságra van a második helyezettől.
Az U12-es korcsoportban mindkét magyar fiú, Péczely Sebastian Zsombor és Szilassi Ábel is megadásra késztette soros ellenfelét, így a tabella első felébe küzdötték fel magukat. A két magyar lányról sajnos ez nem mondható el: Kurcsics Erika két ponton ragadt, míg Wingard Viviana az első remijével legalább „feliratkozott” az eredménylistára.
Két tizennégy éves honfitársunk egyaránt teljes sikerrel abszolválta az ötödik kört: Gombos Bettina ezzel három-, Csonka Balázs pedig már négypontos, és harmadik legjobb magyarként az 5-15. helyek egyikét foglalja el. Ez a pozíció azért is kedvező, mert az első négy fiúnak is csupán fél egységgel van több a tarsolyában. Balázs a következő partiját örmény tabellaszomszédja ellen vívja, mégpedig sötéttel.
Az U16-osok három magyarja közül Juhász Barbara begyűjtötte a teljes pontot, és ugyanúgy 3,5 egységgel áll, mint a fiúknál remiző Bagi Máté. Ezzel mindketten holtversenyben a tizedik helyen állnak a csoportjukban.
A fennmaradó három magyar játékos öt játéknap után ötvenszázalékos mérleget mutathat föl: a tizenhat éves Tesik Csaba és a tizennyolc esztendős Makk Róbert egyaránt pontosztozkodással tartotta az átlagot, az U18-as Varga Klára viszont veretlensége elvesztése következtében, jobb pozícióból került vissza a középszintre.
A pénteki szünnapot követően kerül sor az utolsó négy fordulóra. Mind a hat korosztály fiú és lány versenyzői – köztük a tizenöt magyar fiatal – szombattól keddig naponta asztalhoz ülnek, immár egyre növekvő tét mellett, fokozódó izgalmak közepette.
A MAGYAR RÉSZVEVŐK PONTSZÁMA ÖT FORDULÓ UTÁN
U8: Krstulovic Alex 4.
U10: Kozák Ádám 3,5, Marjanovics Annamária 5, Kurucz Blanka 3.
U12: Péczely Sebastian Zsombor 3, Szilassi Ábel 3, Kurcsics Erika 2, Wingard Viviana 0,5.
U14: Csonka Balázs 4, Gombos Bettina 3.
U16: Tesik Csaba 2,5, Bagi Máté 3,5, Juhász Barbara 3,5.
U18: Makk Róbert 2,5, Varga Klára 2,5.
Részletes eredmények a
Sakk/Eredmények/Nemzetközi menüpontban.
Korábbi írásaink:
Marjanovics Annamária: négyből négy! Több mint ezren tizenkét aranyért