A hétvégi dupla forduló a korábbi játéknapoknál kevesebb sikerélményt hozott a magyar delegációnak az albenai korcsoportos sakk Európa-bajnokságon: a tizenöt fiatal csak tizennégy pontot szerzett a harminc partiban, azaz a társulat negatív mérleggel zárt.
dzsoni Egyedül a küldöttség benjáminja, a nyolcéves Krstulovic Alex tudta megnyerni mindkét játszmáját, és ezzel már dobogós pozícióba küzdötte fel magát. A hétfői utolsó előtti fordulóban a hozzá hasonlóan hatpontos orosz riválisa a még százszázalékos román éllovassal mérkőzik meg, míg Alex a negyedik helyen álló, 5,5 pontos török versenyző ellen ül asztalhoz.
A tízévesek között a hetedik körben megszakadt Marjanovics Annamária hibátlan sorozata, miután alulmaradt a mezőny élére álló lengyel lánnyal szemben. Annamari egy török és egy orosz versenyzővel holtversenyben a 2-4. helyen áll, és legközelebb egy ötpontos bolgár játékos lesz az ellenfele. Kurucz Blanka fél, Kozák Ádám pedig egy ponttal gyarapodott, így előbbi a középmezőnyben, utóbbi pedig 4,5 ponttal csoportja első negyedében található.
Az U12-es kategóriában Péczely Sebastian Zsombor egy-egy döntetlennel és győzelemmel felzárkózott a 4,5 pontosok népes táborába. Másik három kortársa sajnos együttesen mindössze fél pontot szerzett: Wingard Viviana ért el döntetlent, így megduplázta eddigi hozamát. A két vesztett partival a hárompontos Szilassi Ábel és a két egységgel rendelkező Kurcsics Erika is csoportja alsó felében rekedt.
A két magyar 14 éves sakkozó nincs rossz pozícióban, egyaránt 4,5 pontjukkal a mezőny felső negyedében foglalnak helyet. Gombos Bettina egy-egy sikerrel és remivel zárkózott fel ebbe a tartományba, míg Csonka Balázs állhatna jobban is, ha fél egységnél többet gyűjtött volna a hétvégén.
Harmadik legeredményesebb honfitársunkat a tizenhat évesek között találjuk. A legutóbbi két kört pozitív mérleggel záró Juhász Barbara ötpontos, és ezzel holtversenyben az 5-12. helyen tartózkodik a hetvenöt fős mezőnyben. A szintén ebbe a nyolctagú csoportba tartozó izraeli vetélytársa elleni hétfői összecsapás dönt arról, hogy a záró fordulóban marad-e esélye a további előrelépésre. A két fiú közül a négy és fél pontos Bagi Máté áll jobban, Tesik Csaba mutatója viszont nem éri el az ötven százalékot.
Az U18 évesek korosztályában Makk Róbert győzelmével és remijével a négypontosok pozitív tartományába lépett, míg Varga Klára egy-egy sikerével, illetve vereségével továbbra is a játszmánkénti félpontos átlagon áll.
A MAGYAR RÉSZVEVŐK PONTSZÁMA HÉT FORDULÓ UTÁNU8: Krstulovic Alex 6.
U10: Kozák Ádám 4,5, Marjanovics Annamária 6, Kurucz Blanka 3,5.
U12: Péczely Sebastian Zsombor 4,5, Szilassi Ábel 3, Kurcsics Erika 2, Wingard Viviana 1.
U14: Csonka Balázs 4,5, Gombos Bettina 4,5.
U16: Tesik Csaba 3, Bagi Máté 4,5, Juhász Barbara 5.
U18: Makk Róbert 4, Varga Klára 3,5.