UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-09-20 08:39

Kávészünet után Farkast kiáltottak

Szeptember 17-én a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő City Squash Clubban rendezték a szezon első országos utánpótlás ranglistaversenyét. A legnagyobb vetélkedést az U17-es és az U19-es korosztály összevont viadala hozta, melyen a mindössze tizenöt éves Farkas Balázs érdemelte ki az aranyérmet.

dzsoni A jubileumi esemény kis ünnepséggel kezdődött, melynek keretében a Kávészünet együttes eljátszott néhány számot, majd a két legfiatalabb versenyző, Tóth Tea és Mannheim Martin elfújta a nyolcvanszeletes, emeletes csokitortán lévő gyertyákat. A szervezők külön köszöntötték a CSC vezetőedzőjét, László Imrét, aki már tizenöt éve foglakozik a juniorok képzésével a City Squash Clubban. A versenyen végül harminckilenc fiatal lépett pályára. Miután a lányok ez alkalommal is nagyon kevesen neveztek, a felső korosztályokban együtt játszottak a két nem képviselői. Az U11-es fiúk között négyes körmérkőzést követően dőlt el a helyezések sorsa. Dévald Tamás mindhárom riválisa ellen 3-0-ra nyert, így magabiztosan lett első. Az U13-as lányok hármas vetélkedésében Róth Eszter két 3-0-ás sikerrel bizonyult a legjobbnak. A 13 éves fiúk hatfős brigádja igazán kiegyenlített versenyt vívott egymással, olyannyira, hogy a végére nem akadt veretlen próbálkozó. Érdekesség, hogy a két csoportgyőztes, Komocsai Bendegúz és Dévald Péter alulmaradt az elődöntőben, így a fináléban Tarkó Viktor és Pocsai Ákos került szembe egymással, és végül előbbi játszmaveszteség nélkül hódította el az aranyérmet.
A 15 éves korosztályban a lányoknál Szerencsés Debórának egy nyertes mérkőzés is elég volt a kategóriagyőzelemhez, a fiúk között viszont nyolcan ragadtak ütőt az éremszerzés reményében. A három csoportgyőztes körmérkőzéses döntőjében a hazaiak üdvöskéje, Vas Márk nagy küzdelemben, egy 3-1 és egy 3-2 győzelemmel lett a legjobb, Takács Bence Ágoston, illetve Cseke Ádám előtt. Az U17-es és az U19-es korosztály összevont viadala szolgált a legnépesebb mezőnnyel és a legnagyobb küzdelemmel, már csak azért is, mert komoly versengés folyik az Eb-csapatba kerülésért. A 16-os táblán kieséses rendszerben feleződött a létszám, a felső ágon Szűcs Ákos, az alsón Farkas Balázs menetelt a fináléig. Ott aztán a még csak U15-ös Farkas Balázs óriási csatában hódította el az aranyérmet, miután 2-2 játszmaállást követően, a döntő szettben 17-15-re győzött.

AZ EGYES KORCSOPORTOK GYŐZTESEI U11 fiú: Dévald Tamás. U13 fiú: Tarkó Viktor. U13 lány: Róth Eszter. U15 fiú: Vas Márk. U15 lány: Szerencsés Debóra. U17-U19: Farkas Balázs.

Részletes eredmények a Squash/Eredmények/Hazai menüpontban. Korábbi írásunk: Verseny az évfordulóra