Szeptember 23-án kezdődik a háromnapos junior bajnokság.
Krecsik AdriennA viadal nagy esélyesei közé tartozik a múlt héten az ifjúságiak 3x20-as összetett számában bajnokká avatott Nagy Sándor. Igaz, ő ifjúsági korú versenyző, ám a szabályok értelmében minden sportlövő elindulhat a saját korcsoportján kívül a idősebbek vetélkedőjén is. A Komáromi Városi SE versenyzője kihasználja a lehetőséget, ám Kissné Oroszi Edit utánpótlásedző szerint ez aligha okoz gondot neki.
– Bízunk benne, hogy Sándor ugyanolyan jó eredményt ér majd el, mint az ifiknél, a fekvőben és az összetettben is egyaránt. Abban egészen biztos vagyok, hogy meg tudja szorítani a junior versenyzőket, mi több, ott lehet az élen is. Nagy sajnálatomra Péni István még nem indulhat a juniorok között, mivel serdülő. Lehet, hogy okozott volna némi fejfájást a 18-20 éveseknek, de ki merem jelenteni, hogy még a felnőtteknek is – mondta a szakvezető.
Akiktől a hétvégén még kiemelkedőbb eredményeket várhatunk junior kategóriában, az a komáromi Kapás István, aki meglehetősen jó eredményeket ért el az elmúlt időszakban, a felnőttek között az ob-n a döntőbe is bekerült 60 fekvőben. A pisztolyosoknál az ifjúsági korú versenyzők neveznek, náluk a KSI versenyzője, Mihalkó Nikolett győzelmét lehet előre jósolni. A múlt héten bajnoki címet szerző Veres Katának a szakvezető szerint „illő lenne” mindkét számot – a 60 lövéses fekvőt és 3x20 összetettet – magabiztosan megnyerni.