2011-09-26 22:19
FTC, Szeged, Szentes: elithármas
Az utánpótlás-bajnokságokban októberben indul az idény, a legfelső osztály résztvevőinek kiléte október elsején válik véglegessé. Addig két csoportban 3-3 mérkőzés során selejtez egymás ellen négy-négy csapat. A 3. játéknap eredményeitől függetlenül az FTC, a Szeged, valamint a Szentes az ifjúsági, a serdülő, valamint a gyermek korosztály A csoportjában biztosan indíthat csapatot.
eFBé Szeptember 24-én magabiztos győzelmekkel kezdte az A csoportért zajló kvalifikációt az FTC, a Szentesi VK, valamint Szegedi Vízipóló Suli mindhárom korosztályos együttese. Cunami szeptember 25-én sem söpört végig a helyszíneken, így két forduló után a három veretlenül álló együttes az utolsó játéknap helyett inkább már a legfelsőbb osztály bajnoki nyitányára készülhet. A kvalifikáció 2. csoportjában a Csongrád megyei rangadók közül a serdülőknél volt a legszorosabb a Csongrádi VVSE–Szentesi VK párharc. 2-2-es első negyedet követően a második legelején Szabó Zoltán értékesített büntetőt hazai oldalon, majd két, gólra váltott emberelőnyös szituáció követte Schal Dániel akciógólját (6-2). A harmadik negyedben kezdte meg a felzárkózást a Szentes (10-8), a negyedikben pedig Csendes Tamás révén már hengerelt – a vendégek centere két szabaddobást is gólra váltott, csapata pedig 13-11 arányban nyert. A gyermek garnitúrák összecsapásán nem volt ellenállás hazai oldalon, a vendégcsapat 21-4-re nyert.