UtánpótlásSport
2025. november 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sportlövészet

2011-10-05 15:42

Címvédésre készülnek

A magyar sportlövő-válogatott Montenegróba utazik október 6-án, hogy részt vegyen az ESC Ifjúsági Liga-döntőben.

Krecsik AdriennA csapat jó esélyekkel indul a versenyen, mivel a középdöntőből első helyen jutott tovább, így a fináléban reális sansza van arra, hogy az első három hely egyikén végezzen. A mércét magasra tette: a magyar garnitúra az első helyen zárt tavaly. Ebben az évben a Szijj Katinka, Nagy Sándor, Péni István hármassal próbálja megvédeni elsőségét a társaság. Egyébiránt a viadal rendezés formabontó lesz: a rendezők tíz lövésenként leállítják a versenyt, s a részvevők az addigi eredmények alapján kapnak pontot. Mindez azt hivatott szolgálni, hogy közelebb hozzák, s érdekesebbé tegyék a sportágat a nézők számára. Kissné Oroszi Edit utánpótlás-kapitány honlapunknak elmondta: az utóbbi időben számos versenyformát próbálnak ki a rendező szövetségek, annak érdekében, hogy látványosabb legyen a sportág, s az érdeklődők jobban megszeressék. A fináléban pisztolyos és puskás versenyszámban Magyarországon kívül Ausztria, Finnország, Franciaország, Horvátország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Svájc, Svédország, Szerbia és Ukrajna indul még.