2011-10-09 15:44
Fővárosi fölény a Junior Kupában
Az amerikaifutball térhódítása világszerte, így Magyarországon is éreztette hatását az elmúlt években. Hétről hétre egyre többen követték a Sport2 közvetítéseit vasárnap esténként, és megalakultak az első magyar egyesületek is. Ma már ott tartunk, hogy a jelentősebb hazai csapatok „B”, illetve junior alakulatokkal is büszkélkedhetnek.
Pattantyús-Ábrahám Lőrinc Az osztrák utánpótlás ligával ellentétben Magyarországon módosított szabályok szerint játszanak a fiatalok. A negyedek 15 helyett csak 9 percesek, és egy-egy csapatban tizenegy helyett egyszerre csak kilencen lehetnek a pályán. Az utánpótlás számára 2006 óta rendez hivatalos kupát a Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ). A tornán a résztvevő csapatok száma hét-kilenc között mozog. Az idén a „Keleti” és a „Nyugati” csoportban egyaránt négy együttes küzd majd meg az elődöntőbe jutásért. A három fővárosi csapat (Wolves, Cowboys, Hurricanes) mellett a Győr Sharks, a Fehérvár Enthroners, a Young Guns United (a Budapest Titans és a Dunaújváros Gorillaz összevont együttese), az Eger Heroes és a Jász-Nagykun utánpótlás csapata (ez a klub a Szolnok Soldiers és a Jászberény Wolverines fúziója révén jött létre) nevezett az V. Junior Kupára. A sorozatban a csapatok valamennyi csoportellenfelükkel megmérkőznek, továbbá összemérik tudásukat egy garnitúrával a másik kvartettből is. Az első három forduló már lezajlott, s elmondható: a budapesti együttesek uralják a junior korosztályt. Egyaránt három győzelmet számlál a címvédő Cowboys mellett a Wolves és a Hurricanes is, így ezek a társulatok már biztos résztvevői a rájátszásnak. Az utószezon mérkőzéseit október 29-én rendezik: ekkor a két csoportelső a másik csoport második helyezettjével csap össze. A döntő időpontja: november 12. A MAFSZ gondoskodott arról, hogy a szezon ne feltétlenül érjen véget már az ősszel a junior csapatok számára. A szövetség elfogadott egy határozatot, amely lehetővé teszi az I. Magyar Kispályás Junior Kupa megrendezését. A szabályok megegyeznek majd az Aréna Football szabályaival, vagyis a teremben lejátszott meccseken hét-hét játékos nézhet farkasszemet egymással.