Október 7-10-én Budapesten rendezték a Europe Tennis Center-kupát, amely a tizenhat éves fiúk számára második kategóriás kiemelt tornának számított, de a versenyen a tíz, tizenkét és tizennégy éves fiúk is megmérkőztek egymással.
Krecsik AdriennEgyszerre négy pályán zajlottak a mérkőzések, amelyek a hűvös, borongós időjárás ellenére jó hangulatban teltek, csak az eső okozott bosszúságot. A pénteki mérkőzéseket szombatra kellett halasztani, mert az esőzések miatt lehetetlen volt játszani a salakon. Így a torna egy nap csúszással, hétfőn ért véget. Ám ez az iskolás fiatalokat aligha zavarta…
A tizenhat éves korosztályban meglepetésre a negyedik kiemelt Szintai Dávid 6-4, 6-2-re nyert a Top Sport SE második helyen rangsorolt játékosával, Ágoston Ferenccel szemben. Szintai remek formában van, ugyanis Ágoston előtt még két kiemelt versenyzőt búcsúztatott.
– Azért is bravúros a győzelme, mert még csak tizennégy éves. A versenyen megverte az első és a második kiemeltet is, ami nagyszerű teljesítmény. Remek meccseket láthattunk – mondta el honlapunknak Droppa Erika versenybíró.
Ugyanebben a korosztályban kimagasló teljesítményt nyújtott az egri Nagy Máté is, aki ugyan nem volt kiemelt, mégis 3-6, 6-3, 6-2-re búcsúztatta a harmadik kiemelt Valkusz Milánt és 2-6, 6-3, 6-4-re a hetedik helyen rangsorolt Kalocsa Bencét, mielőtt az elődöntőben 6-3, 6-3-ra kikapott Ágoston Ferenctől. Ezzel a harmadik helyen végzett a tornán.
Tizenkét éves kora ellenére nagyon jól szerepelt Piros Zsombor a tizennégy évesek versenyében. Az Építők TK versenyzője döntőt játszott a nála másfél fejjel magasabb, és ugyanannyi évvel idősebb Pató Balázzsal, akitől végül 6-3, 7-5-re, szoros meccsen kapott ki. A versenybíró szerint nem csak az eredmény szoros: valóban küzdelmes mérkőzést vívtak a fiúk.
A tizenkét éveseknél, miután az első kiemelt Szabó Csongor megsérült, és feladni kényszerült a versenyt, a papírforma érvényesült: a második helyen rangsorolt Hermán Benedek nyerte a tornát.
A tízévesek mérkőzésén, az idén számos versenyt megnyerő Fajta Péter diadalmaskodott: 4-2, 4-2-re verte az Ábris TC játékosát, Réti Barnabást.
– Péter remekül játszik mostanában, stabilan veri a tizenkét éveseket is. Miután 2002-es születésű, jövőre is a tízévesek között fog versenyezni, de már most nagy várományosa a felsőbb korosztálynak – fogalmazott Droppa Erika.
Részletesebb eredményeket az Eredmények/Hazai menüpont alatt olvashatnak.