Október harmadik hétvégéjén rendezték a Hungaro Casing Kupát Budapesten, amely a tizenkét éves fiúk második kategóriás megméretése volt. A tizennégy évesek harminckettes, míg a tizenhat évesek tizenhatos főtábláról vágtak neki a tornának.
Krecsik AdriennA legkisebbeknél Dunai Regő hurrikánként söpört végig a harminckettes táblán: bárki próbálta megállítani, nem járt sikerrel. Legyőzte a negyedik helyen kiemelt Kisantal Dominikot és a hatodikként jegyzett Khin Dánielt is. Az Ábris TC játékosa csupán a fináléban találkozott komoly ellenállással: a csúcsformában teniszező, ötödik kiemelt Balassa Balázzsal találkozott. Utóbbi a negyeddöntőben a harmadik helyen rangsorolt Szabó Zsoltot verte 6-0, 6-0-ra, az elődöntőben pedig a második kiemelt Vörös Mátét ütötte ki (6-2, 2-6, 6-0). Ezt követően a döntő első játszmájának 6-0-ja után úgy tűnt, a végső csatát könnyen behúzza Dunai, ám a második szettben Balassa visszavágott és 6-3-ra megnyerte a játszmát. A döntő felvonás igen szoros volt, izzasztó játékot láthattunk a fiúktól, s végül Dunai 7-5-re nyerte kettejük küzdelmét. Balassának a veresége ellenére dicséret jár. A fiatal BSE játékos a tizenkét évesek versenyén kívül a tizennégy esztendősöknél is harcba szállt, és párosban is megmutatta tudását. Utóbbi számban döntőzött.
Droppa Erika versenybíró elmondta: Balassa nagyon nehéz és színvonalas meccseket játszott a torna során. A fiatal mostanra ért be, és a későbbiekben hasonlóan jó teljesítményre lehet számítani tőle.
A tizennégy évesek versenyét meglepetésre a tizenkét éves Marozsán Fábián nyerte. A tornán másodikként rangsorolt Gilly Zsombort küldte haza a fináléban, az elődöntőben pedig az első kiemelt Szappanos Mártont búcsúztatta.
A tizenhat esztendősöknél az 1997-es születésű Rendek Gergő diadalmaskodott. Rendek a második kiemelt Papp Márkot győzte le az elődöntőben. Galgóczy Ákos meglepetésre az első helyen jegyzett Lakatos Dánielt verte a másik ágon. A döntőben Rendek könnyedén, 6-1, 6-1-re felülmúlta Galgóczyt.
A torna részletes eredményeit az
Eredmények/Hazai menüpont alatt olvashatják.