UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-10-23 22:01

Európa Itáliában

Az olaszországi Cagliariban rendezik az idén a szörfözők Európa-bajnokságát. Az október 24-én kezdődő versenyen több magyar sportoló is részt vesz. Vasárnap a próbafutamokat bonyolították le, hétfőtől élesben zajlik a verseny. JSZ Szardínia szigetének déli részén most is kellemes az időjárás. A tenger gyönyörű, a hőmérséklet pedig ilyenkor októberben is 20 fok körül van, csak úgy mint a tenger vize. Az Eb-n hat magyar fiatal szerepel majd: Dávid Rékának, Nikl Bencének és Sánta Bencének ez az első ilyen típusú versenye. A csapat többi tagja már rutinosabbnak számít a nemzetközi porondon, hiszen Nikl András, Bódi Fruzsina, valamint Krizsa Ferenc már nem először áll rajthoz ilyen rangos viadalon. A versenyzőknek vasárnap lehetőségük volt kipróbálni a pályát, ahol a próbafutamokat rendezték. A magyaroknak többnyire jól sikerült a bemelegítés, kivéve Sánta Bencét, akinek nem sokkal a rajt után komolyan megsérült a vitorlája, amit a hétfői rajtig próbálnak meg kijavítani a küldöttségünk tagjai. Nikl András úgy tudja, hogy a verseny első napjára a vasárnapinál erősebb szelet és esőt is ígérnek, ami nagyban befolyásolhatja a futamok végkimenetelét. Nikl András elmondta: - A többieknek még szokniuk kell a sok embert a pályán, mert ezek a futamok nem olyanok mint az otthoni versenyeken, de legközelebb már mindenki jól fog menni, ebben biztos vagyok. A vetélkedő első napján a fiúké lesz a főszerep. Ők két csoportban kezdik meg az Eb-szereplést, s természetesen csak a legjobbak jutnak tovább, amire egyébként a junior magyar bajnok, Nikl András szerint jó esély van. A Magyar Szörf Szövetség főtitkára szerint nem egyszerű a versenyzők dolga. Utassy Lóránd így fogalmazott: - Remélem, hogy Nikl András a mezőny első felében végez majd, a többieknek viszont nehezebb dolguk lesz, mert hármuknak ez az első nemzetközi versenye, ketten pedig nagyon nehéz ellenfeleket kaptak. A verseny második napján már többet fogunk tudni.