2011-10-24 16:07
Fradi, Újpest: NB II-es döntetlen
A zöld-fehérek és a lila-fehérek slágermérkőzést vívtak az NB II-ben is, igaz, nem egymás ellen. Az Újpest 4-4-es, míg a Ferencváros 3-3-as döntetlent ért el, ezzel vívta ki a megkülönböztetett figyelmet. Nézzük, hogyan szerepeltek az NB I-es klubok másodvonalai a Ness Hungary NB II 10. fordulójában.
Nagy-Pál Tamás Keleten a forduló mérkőzését egyértelműen az Újpest B mezőkövesdi vendégszereplése hozta. A vendégek Popovics góljával már a 2. percben megszerezték a vezetést, de Palásthy negyed óra elteltével egyenlített. Nem sokáig örülhettek a hazaiak, Szalai rögtön ezután meglőtte a lila-fehérek második gólját. Ezzel még nem volt vége az első 45 percnek, ugyanis Bogdany a hajrában újra kiegyenlítette az állást. A szünet után megint az újpesti fiatalok kezdtek jobban: először Kovács, majd Bognár is betalált, így 4-2-re megléptek vendéglátójuktól. A Mezőkövesd azonban nem adta fel, Palásthy szépített, később pedig Hamar is betalált, így 4-4-gyel ért véget a rendkívül fordulatos mérkőzés. – A lefújás után gratuláltam a csapatnak, mert a szemlélete olyan volt, amilyennek lennie kell. Jó mérkőzést játszottunk a nagyon jó játékerőt képviselő, rutinos futballistákból álló Mezőkövesd ellen. Az 56. percben 4-2-re is vezettünk, ezért van kis hiányérzetem az elmaradt győzelem miatt. Ebben talán benne van a rutintalanságunk, és talán a játékvezető néhány ítélete is. A negyedik kapott gól szöglet után esett: Horváth Tomi előredőlve megfogta a labdát, majd ráfeküdt. Én azt hittem, hogy csak meg akarja nyugtatni a többieket, kicsit húzni akarja az időt. Aztán meglepetésemre a partjelző gólt jelzett. Nem tudom, mikor került a labda a gólvonal mögé, ha odakerült egyáltalán… Ez bosszantó szituáció, bár a felvételen nem vehető ki százszázalékosan. Ezt követően még két gólt rúghattunk volna, de ellenfelünk is mindent megtett a győzelemért. Mindkét csapat nyerhetett volna. A mieink akarása most olyan volt, hogy elégedettek lehetek. Egy jó csapat otthonából hoztunk el egy pontot – nyilatkozta a vendégek trénere, Szlezák Zoltán a lefújás után a klub hivatalos honlapjának. A Budapest Honvéd-MFA kiesési rangadót vívott Egerben. A találkozó után egyik fél sem lehetett maradéktalanul elégedett, ugyanis nem sikerült betalálniuk a csapatoknak, gól nélküli döntetlennel ért véget a mérkőzés. A DVSC-DEAC nemrég szerezte meg első győzelmét, de azóta nagyon beindult a debreceni csapat szekere, amely ezúttal a Kazincbarcikát fogadta hazai pályán. Az első félidőben váltakozott a mérkőzés képe, hol a vendégek, hol a hazaiak kerültek mezőnyfölénybe. Gólt viszont csak a „kisloki” szerzett, méghozzá a 42. percben, Fodor Marcell szabadrúgásából. A második félidőben már egyértelműen a hazaiak uralták a mérkőzést. A 62. percben megfogyatkozott a DVSC, miután Vinicius megkapta második sárga lapját. A Barcika nem tudott élni a lehetőséggel, a DEAC megtartotta előnyét, és újabb győzelmet aratott. Már az elmúlt fordulókban feltámadt debreceniek állnak a legjobban ezen csapatok között Keleten, a tabella 6. helyén. Az Újpest visszacsúszott a 10. helyre, míg a Honvéd továbbra is az éppen nem kieső, 13. helyen áll. Nyugaton a Videoton-PFA a Balmazújváros együttesét fogadta. Nem kezdődött jól a hazaiak számára a találkozó, ugyanis Papp Gábor révén a vendégek megszerezték a vezetést. Ezután megnyugodhatott kicsit a felcsúti gárda, gólt ugyan nem szerzett a szünetig, de a játékvezető reklamálásért kiállította a Balmazújváros gólszerzőjét. Az emberelőnyt pedig már maximálisan kihasználta a második játékrészben a PFA. Margitcs Andor szerezte meg gyorsan közelről az egyenlítő gólt, majd Nagy Dániel lőtt 13 méterről a jobb alsó sarokba – máris vezetett a hazai csapat. Ezután Máté János percei következtek, aki egymaga szerzett még három gólt. Ezzel a mesterhármassal állította be a támadó az 5-1-es végeredményt – először győzött hazai pályán a Vidi. – Az eredmény kicsit csalóka, nem vagyok maradéktalanul elégedett, sőt!... Amit az első félidőben produkáltunk, az csapnivaló volt. A szünetben elég komoly fejmosást tartottam az öltözőben, végül magabiztosan győztük le tíz emberrel játszó ellenfelünket. Ennek örülök, de az első félidőben mutatott játékkal kapcsolatban még lesz beszédem a csapattal – nyilatkozta a lefújás után Hartyáni Gábor vezetőedző a klub hivatalos honlapján. A Paksi FC II is hazai pályán lépett pályára a Veszprém FC csapata ellen. Az első játékrész hajrájában Thiago révén a vendégek szerezték meg a vezetést, de Feil rögtön a szünet után kiegyenlített, ezzel ki is alakult az 1-1-es végeredmény. A Győri ETO II a BKV Előre FC vendége volt. A vendég zöld-fehérek jól kezdték a találkozót, a 20. percben Varga Tamás révén szerezték meg a vezetést. Sokáig úgy tűnt, ezzel ki is alakult a végeredmény, de a hosszabbításban Kis Szabolcs duplázta meg csapata előnyét, 2-0-ra győzött az ETO. – Ha a fiataljaink rutinosabbak lennének, több ilyen mérkőzést is megnyerhetnénk – nyilatkozta Klement István vezetőedző a találkozó után a klub hivatalos honlapjának. Ha keleten az Újpest mérkőzés emeltük ki, meg kell tennünk ugyanezt Nyugaton a Ferencváros II ajkai vendégszereplésével is. Az első félidő első felében az történt a pályán, amit a zöld-fehérek akartak, ez két gólban is megmutatkozott, Gardos és Varga találata után 2-0-ra vezetett a Fradi. Három perccel a második gól után Gaal szépített, így neki köszönhetően maradtak még izgalmak a második félidőre. Ebben a játékrészben szintén három gólt esett, méghozzá az utolsó tíz percben. Először Birtalan góljával vezetett megint kettővel az FTC, de Szabó egy gólra hozta fel az övéit. A 89. percben a hazai csapatból Sallert kiállította a játékvezető, amely ennek ellenére az utolsó percben Gaal révén egyenlíteni tudott, így alakult ki a 3-3-as végeredmény. Ebben a csoportban továbbra is a Fradi szerepel a legjobban, az ötödik helyen áll a tabellán. A Vidi és a Győr egymás mellett tanyázik a 11. és 12. helyen, míg a Paks jelenleg kieső a 15. pozícióban.