Nagy a csend mostanában az úszás-utánpótlásban. A fiatalok gőzerővel készülnek az edzőtáborokban, hogy jó formába kerüljenek a következő rangos megméretésre.
Krecsik AdriennLegközelebb december 9-én ugorhatnak vízbe az EYOF-ot is megjárt ifjak a nyolc közép-európai nemzet legjobb utánpótlás korú úszóit felvonultató versenyen. Ám az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon részt vett tizenkét fiatalon kívül még nyolcan kvalifikálhatják magukat hazánkból.
Güttler Károly utánpótlás-válogatott szövetségi kapitány optimistán nyilatkozott a decemberi vetélkedőről:
– Aki az EYOF-ról éremmel tért haza, most is biztosan érmes lesz, mivel itt csak nyolc nemzet küzd majd egymással, míg Törökországban negyvenkilenc ország küldöttsége csapott össze. Ennek alapján mégtöbb érmet hozhatnak el a mieink.
Valóban sok tehetséges úszópalánta mutatkozott be az olimpiai fesztiválon, többek között a kiskunhalasi Juhász Adél. A többieknél egy évvel fiatalabb leány az EYOF-on 1:02,44-es időeredménnyel, országos csúcsot úszva nyert bronzérmet 100 méteres pillangóúszásban, a női 4x100 méteres vegyesváltó tagjaként pedig az ötödik helyen végzett. Decemberi esélyeiről edzőjét, Novotny Attilát kérdeztük:
– Nagyon babonás vagyok, nem szeretem elkiabálni a dolgokat. Ráadásul messze van még a verseny. De azt elmondhatom, Adél biztosan remek formában lesz, és tisztességesen helyt fog állni. Célunk, hogy javítsunk az időeredményeken. Egyébiránt azért is nehéz bármit is jósolni, mert még nem tudjuk, milyen számban fog indulni. A szövetség fogja eldönteni, de reménykedünk, hogy a 100 és 200 pillangót kapjuk.
Adélnak kiskora óta szenvedélye az úszás. Amikor Kiskunhalason elkezdte a munkát, már tudta, versenyző szeretne lenni, amiért mindent meg is tesz. Rendkívül szorgalmas, és amellett borzasztóan eltökélt. A válogatottsága extra munkát jelent számára, de a tizenhárom éves lány nagyon céltudatos: tudja, miért küzd… Adél jövőbeni célja az olimpiai szereplés.
– Hogy melyiken fog elindulni, az legyen még titok. Addig szeretne gyakorolni, míg tisztes helytállással tud szerepelni. Egyelőre a céljai csak az úszás körül forognak. Bár én, mint edző, igyekszem terelgetni, hogy azért ne csak az uszodát ismerje. És ez fontos, hisz már belépett a serdülő korba. Kicsivel több szabadságot kell neki hagyni – mondja az edző.
De nem csak az utánpótláskorúak versengenek december második hétvégéjén: a felnőttek ugyanebben az időpontban a rövidpályás Európa-bajnokságon, Lengyelországban indulnak.
– Ahhoz mi még kicsik vagyunk – teszi hozzá Novotny. – Adél tizenhárom éves. Még ha addig olyan jól is úszna, nem valószínű, hogy elengedném. Meg lehet mutatni magunkat, és a nagyoknak üzenni, hogy jövünk. De korainak tartom az ottani szereplést. Ezt megkérdezte már a Güttler Karcsi is. Mondtam neki: Karcsikám, nem valószínű, hogy a rövidpályásra elmegyünk, mert ott csak akkor lenne esélye Adélnak, ha agyon hajszolnám az edzéseken. De ő borzasztó fiatal ahhoz. Alkossanak a nagyok, az övék a jelen, a miénk a jövő.