UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2011-10-24 09:46

Tokodi szőnyegeken

A Tokodi önkormányzat, a Dorogi Nehézatlétikai Club és a Magyar Birkózó Szövetség közös szervezésében tartották meg a Rajos Szikvíz Kupát. A kötöttfogású serdülő rangsorverseny célja minősítő pontok megszerzése volt.

Csizmazia Tamás A szervező dorogiak ismét jól teljesítettek. Ezúttal a fiúk között három kategóriában, a lányok között pedig egyben tudtak a csúcsra érni. A legkiemelkedőbbet talán mégis a Vasas SC birkózói nyújtották. Az angyalföldiek ugyanis három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel zárták a megmérettetést. A csapatverseny azonban mégis a Dorogi NC győzelmével fejeződött be. A mérlegelést október 21-én, pénteken tartották, maga a viadal pedig másnap kezdődött a tokodi Montágh Imre Általános Iskolában. Súlycsoportonként az első három versenyzőt díjazták, az első helyezettek ráadásként a győzelem mellé még különdíjban is részesültek. A csapatverseny három legjobb alakulata kupát kapott. A Rajos Szikvíz Kupán a csapatversenyt a dorogiak nyerték meggyőző fölénnyel, összesen 66 pontot gyűjtve. Őket második helyen a Vasas SC, harmadik pozícióban pedig a KASI követte.