UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-10-25 15:58

Rajt az Európa-bajnokságon

A magyarok közül Nikl András végzett a legelőkelőbb helyen a Cagliariban megrendezett szörf Európa-bajnokság első napján. Közepesen erős, 15-20 csomós szél (30-40 km/h) uralkodott a versenypályán, ami alaposan megtizedelte a mezőnyt és nehezítette a mieink dolgát is.

UP-info Az első napon, az U17-es fiúk versenyében három futamot is lebonyolítottak. Nikl András szerepelt a magyarok közül a legeredményesebben. Legjobbját a második futamban érte el, akkor tizedikként ért célba. A harmadik alkalommal technikai problémák hátráltatták: a svertgumija szakadt el,  ami az erős szélben nagyon lassította. Így az összetettben 53 ponttal a 35. helyen áll. A cél az, hogy bekerüljön az aranycsoportba, amire minden esélye meg is van.
Ebben a kategóriában Krizsa Ferenc a 80. helyen zárt, Sánta Bencének viszont sajnos nem sikerült pontot szereznie. Ugyanazon osztályban az U15-ös korcsoportban Nikl Bence a nyolcvanadik lett. A lányoknak sajnos nem volt szerencséje az első napon. Bódi Fruzsina csak egy futamot tudott befejezni, így kategóriájában az utolsó helyen áll és Dávid Réka számára sem termett Cagliariban sok babér. A verseny második napjára szintén közepesen erős szelet jósolnak a meteorológusok, ami ugyan kedvező lehet az elérhető legnagyobb sebesség szempontjából, viszont a nagy hullámok megnehezítik a versenyzők dolgát, különösen azokét a magyar csapat tagjai közül, akik még kevesebb nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek. Erre panaszkodott a legtöbbet Nikl András is, aki az utanpotlassport.hu-nak elmondta: – A nagy hullámokat is szokni kell néhányunknak, mert ilyennel, mint ami itt van ritkán találkozunk hazai vizeken.