2011-10-26 05:28
Ifjúsági csapatbajnokság Miskolcon
A Magyar Sakkszövetség idén Miskolcon rendezi meg az ifjúsági csapatbajnokságot a Miskolc Város Sakkozó Ifjúságáért Alapítvány közreműködésével. November 2.-tól négy napon át küzdenek legjobb ifjúsági versenyzőink.
UP-infoRemek házigazdának bizonyult Miskolc, hiszen évek óta a borsodi megyeszékhelyen rendezik meg november első hetében a Magyar Nemzeti Ifjúsági Sakk-csapatbajnokságot. Az eseménynek presztízsértéke van, hiszen évről évre több száz résztvevő ül asztalhoz. A szakmai elismerés mellett pénzdíj is jár a legjobbaknak, hiszen az első három csapat között több mint százezer forintot osztanak szét a szervezők. De ez még nem minden, hiszen a nevelőegyesületek közötti erőviszonyok felmérése, a FIDE-értékszám módosítása és a sportbarátság mélyítése legalább annyira fontos hozadéka a bajnokságnak. A versenyt 8 fordulós svájci rendszerben bonyolítják le. A szabályok értelmében a nevezhető kilenc játékosból (1993. 01.01. után születettek) egyszerre hatan-hatan mérkőznek majd. Kötelező a csapatba két leányt vagy 1 leányt és 1 fő 1999.01.01. után született fiút szerepeltetni. A rendezvény helyszíne a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola épülete lesz.Visszatekintő... Az ifjúsági csapatbajnokság végeredménye 2010-ben: 1. Szombathelyi Haladás 1. csapata 40 pont (7 győzelem, 1 vereség), 2. Hungaropharma Decs 1. csapata 37 pont (8 győzelem), 3. Aquaprofit 3. Nagykanizsa csapata 32 pont (5 győzelem, 3 vereség)