UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2011-10-26 18:26

Negyvenhat csapat az Arany-tornán

Immár 17. alkalommal rendezik meg az Arany János-kézilabdatornát Szentgotthárdon. Péntektől három teremben 46 csapat kezdi meg a három napon át tartó mérkőzéseket.

Szedmák ZitaA tornát először 1989-ben rendezték meg, Vas megyei csapatok részére. Néhány év kihagyás után komolyabb szervezés indult el, és a rendezvény nemzetközivé nőtte ki magát. Ennek értelmében, idén is, a magyar együttesek mellett szlovén, horvát és osztrák leány és fiú csapatok is érkeznek Szentgotthárdra. Kozma Gábor, az esemény főszervezője a következőket mondta honlapunknak: – Egy ilyen színvonalú rendezvény megszervezése rengeteg munkát igényel. Szerencsére, az elmúlt években olyan szülői gárda állt bizonyos csapatok mögött, amely nekünk is a segítségünkre volt. Néhány együttes az utolsó pillanatban mondta le a szereplését, amikor már kész volt a sorsolás, így kezdhettünk mindent újra. Pár vendég előre jelezte, hogy bizonyos napokon tudnak csak játszani, esetleg az összes korosztállyal egy edző utazik, így őket nem oszthattuk be ugyanarra az időpontra. Próbálunk minden igényt kielégíteni, mindenre odafigyelni, ez lehet az oka annak, hogy ennyien szeretnének részt venni a tornánkon évről évre. A bevételeket saját csapataink támogatására, így például az utaztatásukra fordítjuk. A csapatok fogadása már csütörtökön megkezdődik, mérkőzéseket azonban csak péntektől láthat a közönség. Sorsolás ITT