2011-10-30 09:45
Babos Tímea a döntőben
Babos Tímea először játszik döntőt 50 000 dollár összdíjazású tornán, a kanadai Saguenay-ben.
K. A. A magyar leány a legjobb négy között a horvát Mirjana Luciccsal került szembe, akit három szettben, 1-6, 6-3, 7-6-ra vert meg, s ezzel a vasárnapi döntő szereplőjévé vált. A másik meccset a fináléba kerülésért az ötödik kiemelt, amerikai Julia Boserup és honfitársa, Alexandra Stevenson játszotta. Kettejük csatájából előbbi került ki győztesen 7-6, 6-1-es arányban, így a döntőben ő küzdhet meg a harmadik helyen rangsorolt Babos Timivel. Az MTK 19 éves játékosa facebookos bejegyzésében kommentálta a mérkőzést: „Ahhoz képest, hogy az első szettben lövésem sem volt Lucic szervagémjeiben, de úgy igazan a sajátomban sem, egészen jól sikerült a szombat, így estére:). Szerintem nem is a tenisztudás, sokkal inkább a szív és a hit döntött ma.”