2011-11-01 10:57
Rangos torna Komáromban
November első hétvégéjén az SZPK-NOKIA Komárom ismét megrendezi a Nokia-kupát. A felnőttmezőny mellett, amelyben osztrák, román és szlovák csapatok is szerepelnek, utánpótláscsapatoknak is kiírták a versenyt, méghozzá három korcsoportban.
Nagy-Pál Tamás A korosztályok három különböző helyszínen küzdenek meg a trófeáért. Az 1997-es születésű srácok a komáromi Városi Sportcsarnokban. Két csoportban zajlanak a mérkőzések. Az A jelű kvartettben a házigazdák mellett az Ares képviseli a magyar színeket. Rajtuk kívül a szlovák Zahorska és a Gajary korosztályos csapata küzd majd a továbbjutásért. A B csoportban a Veszprém, a Dunai Krokodilok, a Stupaba és a Snipers csapata található. A 2001-es korosztály a Feszty Árpád Általános Iskolában csatározik. A két csoport itt is megvan, az egyikben a Fonyód, az SZPK, a Diamonds és a Zahorska található, míg a másikban a Veszprém, a Torpedo, az Ares és a Krokodilok. A legfiatalabb korosztály a 2003-as születésűeké. Ők két helyszínen játszanak majd. Az A csoport a sportcsarnokban, míg a B az általános iskolában. Az egyik csoportban az SZPK A, a Torpedo, a Fonyód B és a Zahorska található, a másikban pedig az SZPK B, a Fonyód A, a Veszprém és a Diamonds. Az utánpótláscsapatok küzdelmét vasárnap rendezik meg.