2011-11-02 12:08
Grappling-ünnep Tamásiban
Új sportág, pontosabban az ősi birkózás kistestvére most mutatkozik be a honlapunkon: a grappling. Ideje is, hogy megismerkedjünk vele, hiszen november 4-6-án Tamásiban rendezik meg az ifjúsági és junior-világbajnokságát.
Szekeres István A grappling az MMA (Mixed Martial Arts = vegyes harcművészetek) családjába tartozik. Az egyik őse a brazil dzsiu-dzsicu volt, majd számos elemet vett át a szabadfogású birkózásból, a cselgáncsból és más küzdősportokból. A lényege a földharc, amely a birkózásban a szőnyegre, a dzsúdóban pedig a tatamira érkező-zuhanó két test küzdelmét, pozícióharcát jelenti. Az egyik ágazata, a Gi a cselgáncs-, míg a másik a NoGi a birkózó-földharc. A két furcsa név az öltözékre utal. A Gi képviselői cselgáncsruhában, azaz judogiban küzdenek, a NoGi pedig a fenti öltözék „nélküliségét” jelzi: a szereplői rövid sportnadrágot és pólót viselnek, de ők is mezítláb küzdenek, mint a dzsúdósok. Sajátos birkózás és sajátos cselgáncs ez. Akadnak tökéletes és nagy dobások is, de nem az ippon és a tus a végcél, hanem az, hogy az ellenfelet a küzdelem feladására kényszerítsék. Például olyan fojtásfogás, olyan kar- vagy lábfeszítés révén, hogy a vetélytárs – a megadás jeleként – kopogjon a szőnyegen, vagy az ellenfél karján, vállán (ami a cselgáncsban is létezik), de ezt vészhelyzetben a bíró is megítélheti. Léteznek további ágazatok is, például a pangration athlima, az ókori Athénban űzött pankráció feltámasztott változata, amely a fentieknél szabadabb küzdelem, de nem azonos az amerikai tévékben népszerű bohóckodással. Tovább nem is lapozgatunk a grappling válfajai között, mert Tamásiban három hivatalos szakágban, a Gi-ben, a NoGi-ben és a pankrációban rendezik meg az ifjúsági és junior (tovább a veterán) világbajnokságot. Hivatalos világbajnokság lesz… A grappling-ban korábban is rendeztek világversenyeket, néhány éve azonban a sportág csatlakozott a Nemzetközi Birkózó-szövetséghez (FILA), és már annak az égisze alatt rendezték meg az első hivatalos FILA grappling-vébét 2008. december 20-21-én a svájci Luzernben. A hazai birkózószövetségben az idén alakult meg az önálló Magyar Grappling és Pankráció Szakági Szövetség. Tamásiban a Vályi Péter Szakközépiskola sportcsarnokában, három szőnyegen rendezik meg a három korosztály világbajnokságát. Az iskola kollégiuma ad szállást a verseny mintegy háromszáz résztvevőjének. Az ifjúsági (16-17 éves) és a junior (18-19) lányok és fiúk pénteken a NoGi összesen 26 súlycsoportjában küzdenek meg az érmekért reggel kilenctől, majd másnap a juniorok az abszolút kategóriában is. A szombat lesz a Gi napja, vasárnap pedig a pankrációé. (Kiegészítő programként a diák és a serdülő korosztály is megküzd, 3-3 súlycsoportban). A verseny a magyar grappling nagy ünnepe lesz. Miután az utánpótlás-korosztályok világbajnokságon súlycsoportonként hárman indulhatnak egy országból, az esemény egyben a fiatal magyar földharcosok nagy seregszemléje is lesz. Kezdetben más küzdősportokból verbuválódott a hazai mezőny is, de ma már több birkózó-szakosztályban működik a szakág, így a Csepeli Birkózó Klubban (a csepeli stadion területén lévő birkózóteremben), s nemrég jelentette be grappling indítását a Vasas SC is.