UtánpótlásSport
2025. május 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2011-11-02 19:42

Ő még csak tizennégy...

A nyári EYOF-on már bizonyított, tizennégy éves úszók méretik meg magukat decemberben a Nyolc nemzet elnevezésű versenyen, esetleg az ugyanakkor zajló lengyelországi rövid pályás Európa-bajnokságon. Előző cikkünkben Novotny Attilát kérdeztük tanítványa, Juhász Adél esélyeiről. Most Sebestyén Dalmával folytatjuk a sort, aki kitűnő tehetségű fiatal, s akár Adél orra alá is borsot törhet a későbbiekben…

Krecsik AdriennSebestyén Dalma az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon két aranyérmet szerzett. Méghozzá kedvenc számaiban: 200 méteres pillangó- és vegyes úszásban. Edzője, Sárdi Ákos szerint teljesítménye bizakodásra ad okot. – Az EYOF-ra tudatosan, minden mást félretéve készültünk, fontos verseny volt számunkra. Most a Nyolc nemzeten, az egyesületünk vetélkedőjén és egy franciaországi viadalon is indulunk Dalmával, ám ezek a megméretések a felkészülési folyamat részeként szerepelnek a versenynaptárunkban. A kiemelt cél, amiért most tréningezünk, az a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokság – mondta el honlapunknak a tréner. Bár még nem vehetjük biztosra, hogy Dalma benne lesz az Eb keretben, a tavalyi és az idei teljesítménye alapján minden esélye meg van arra, hogy az ifi Eb részvevője legyen. A tizennégy éves úszónak, már csak a vegyes miatt is, minden úszásnemben helyt kell állnia. Edzője úgy véli, a technikájával nincs is gond, az állóképességén viszont van mit javítani: – Hála Istennek Dalma szép, kiforrott technikával úszik. A kondíciójában sincsenek komoly hiányosságok, de ezen a területen többet kell még dolgoznunk. A következő fél évet ennek a jegyében fogjuk majd eltölteni. Juhász Adél kiskunhalasi úszó az EYOF-on 100 m pillangón a harmadik helyen végzett. Mivel ő is pillangós, így Dalma vetélytársainak egyike. Az ő edzőjével, Novotny Attilával múltkori beszélgetésünk végén szó esett a serdülő tehetségekről. Novotny elmondta, számolni kell Dalmával: „Adélon kívül, ő is klassz csajszi és borzasztó tehetséges.” Ezt elárultam Sárdi Ákosnak is, aki nagyon megörült az elismerő szavak hallatán: – Nagyon megtisztelő a dicsérő szó. Dalma valóban rendkívüli adottságokkal rendelkezik. Nem csak a hazai, de nyugodtan mondhatom, hogy a nemzetközi serdülő mezőnyben is megállja a helyét. Mentálisan és fizikailag is erős, ebből a szempontból a legkiemelkedőbb tanítvány, aki eddig a kezem alatt dolgozott. Jól terhelhető. Beletartozik a jó tanuló-jó sportoló kategóriába is. Rátérve a Dalma-Adél rivalizálásra: Adél is nagyon jó munkát végez, valóban megküzdhetnek egymással az érmekért. Nemrég együtt edzőtáboroztak, ami nagyon jót tesz nekik, sokat profitálhatnak belőle.
Az elengedhetetlen „Mit várhatunk tanítványától a jövőben?” kérdésre pedig a megszokott válasz érkezett: – Borzasztóan nehéz megmondani. Be kell vallanom, meglepetésként ért a törökországi EYOF-szereplése. Innentől fogva nem merek jóslatokba bocsátkozni. Egyelőre csak a következő két évről tudok beszélni, amely az ifi Eb-s részvételek időszaka lehet. A kontinensversenyekről hozhatja majd az aranyakat. És nemsokára szeretném a mellúszást is felvenni a repertoárba. De nem tervezzük, hogy nagyobb nemzetközi versenyeken, akár felnőtt Eb-n elindulunk, mert nem szeretném még Dalmát bevinni abba a közegbe. Nem azért, mert nem teljesítene jól, csupán úgy gondolom, azokat a hatásokat és ingereket, amik szükségesek egy versenyzői alkat fejlesztéséhez, meg tudja szerezni anélkül is. Elsősorban pszichés alapokra gondolok. Lesz még rá ideje, hogy nagyobb versenyeken induljon. Egyelőre maradjon a saját súlycsoportjában. Szeretnék vigyázni a kislányra.

Sebestyén Dalma 1997-ben született; a sportolást 2003-ban kezdte; jelenleg a székesfehérvári Hullám 91 Úszó és Vízilabda Egyesület tagja és Sárdi Ákos tanítványa. Kiemelkedő eredményei: EYOF, 2011: 200 m vegyes, 1. helyezés, 200 m pillangó, 1. helyezés. Serdülő országos bajnokság, 2011: 50 m mell, 1. helyezés, 100 m mell, 2. helyezés, 200 m vegyes, 1. helyezés, 50 m gyors, 3. helyezés. Rövid pályás vidék bajnokság, 2011: 50 m pillangó, 3. helyezés, 100 m pillangó, 2. helyezés, 200 vegyes 1. helyezés. Fedett pályás hosszútávúszó országos bajnokság, 2010: 3000 gyors, 1. helyezés. Nyugat-dunántúli régiós bajnokság, 2009: 50 m pillangó, 1. helyezés. Regionális úszóverseny, Balatonfűzfő, 2009: 50 m mell, 1. helyezés. Rövid pályás vidék Bajnokság, 2009: 100 pillangó, 1. helyezés. LVIII. vidék bajnokság: 50 m pillangó, 2. helyezés, 50 hát, 2. helyezés.