2011-11-03 11:00
Francia órák
A legtehetségesebb magyar díjugratók egyike, a 21 éves Kovács Henri október közepén még a Pannon Nagydíjon szerzett érmeket, azóta viszont már Franciaországban a szakág legendás alakjával, Herve Godignonnál tréningezik.
Munkatársunktól Henri lovakat is kap az edzésekhez, de magával vitte kedvenc társát, Adoniszt is. Godignon nevét mindenki ismerheti, aki egy kicsit jártas a nemzetközi díjugratásban: a 60 éves szakember tavaly hagyott fel az aktív versenyzéssel. A legendának megannyi világbajnoki és francia bajnoki aranyérme van, a barcelonai olimpián pedig bronzérmet szerzett. Henri tehát egy tekintélyes szakembertől tanul Párizstól mintegy 70 kilométerre, és már az első megméretésén is túl van: – Nem panaszkodhatom, jól mennek a dolgaim. Már túl is vagyok az első franciaországi versenyemen. Egy francia nemzeti viadalon vettem részt három lóval. A cél az volt, hogy megismerjem a lovakat versenykörülmények között is az otthoni edzések után – mondta első versenyéről a 21 esztendős magyar versenyző a molcsapat-lovaglas.blog.hu-nak. – Ezen a viadalon 135 centis magasságon mentem. Jó képességű lovakkal dolgozhatok, jól is ugrottak, de sajnos mindegyik lóval volt egy-egy verőhibám. A tervünk hogy a mostani verseny tapasztalatai alapján edzünk két-három hetet, majd utána megyek az első nemzetközi versenyemre – adott előrejelzést a jövőbeni terveiről Henri. Henri nem most először próbál külföldön szerencsét, hiszen három évig az USA-ban készült a világbajnok Katie Monahan-Prudenttel. – Jól érzem magam, a beilleszkedés is könnyen ment. A versenyen sokan emlékeztek rám, még abból az időből, amikor Katie-vel versenyeztem itt Franciaországban – mondta Henri, aki idén számos sikert aratott itthon, hiszen a nyáron alig volt olyan verseny, amelyről érem nélkül tért volna haza.