2011-11-05 12:59
U19: ötös!
Az U19-es válogatott San Marino ellen kezdte meg szereplését Portugáliában az Eb-selejtező minitornán: a magyar csapat kiütéses győzelmet aratott.
UP-info Ahogyan azt várni lehetett, a magyar válogatott már a mérkőzés elején hatalmas fölénybe került, de a félidő derekáig nem sikerült élnie a kínálkozó lehetőségekkel. A 29. percben viszont már sikerült megszerezni a vezetés: Radó András tört be a 16-oson belülre, és belőtte az első magyar gólt. A szünetig Tóth Ferenc és Adorján Krisztián is betalált egy-egy szöglet után, így a fiúk háromgólos előnnyel mentek pihenőre . Alighogy elkezdődött a második félidő, Pál Dávid jobb oldali beadását Szécsi Márk váltotta gólra, majd a 79. percben Vass Patrik is betalált, így alakult ki az 5-0-s végeredmény. A csoport másik mérkőzésén Portugália is gálázott, 9-1-re verte Feröer-szigetek korosztályos válogatottját. – Ilyen különbséggel is megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, a helyzetek alapján akár több gólt is szerezhettünk volna. Hamar fölénybe kerültünk, de ameddig az erejükből futotta, a San Marino-iak szívósan védekeztek, és az első félidőben a játékosaimnak is kellett némi idő, mire felvették a ritmust. Elégedett vagyok a játékkal, csapat szinten jól dolgoztunk, amit az is mutat, hogy mind az öt gólunkat más-más játékos szerezte - nyilatkozta a mérkőzést követően Tuboly Frigyes az mlsz.hu-nak.