UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2011-11-06 21:48

U19: egyenes út az elit körbe

A San Marino elleni 5-0-ás győzelem után a magyar U19-es válogatott Feröer szigetek korosztályos csapatával mérkőzött meg, s a ezúttal is nyert.

Munkatársunktól Tuboly Frigyes szövetségi edző a Dombó Dávid – Pál Dávid, Tóth Ferenc, Lang Ádám, Kozma Máté – Paku Roland, Adorján Krisztián, Patvaros Zsolt (Tar Zsolt, 72.) – Radó András, Szécsi Márk (Vass Patrik, 83.), Novothny Soma (Vécsey Bálint, 65.) összetételű együttest küldte pályára a mérkőzésen. A fiúk Albert Flórián emléke előtt tisztelegve fekete karszalaggal léptek pályára. Akárcsak San Marino ellen, ezúttal is jelentős volt a válogatott fölénye a mérkőzésen, de a társulat a meccs elején még elhibázta a helyzeteket, így fél órát kellett várni az első magyar gólra. A 15. percben büntetőhöz jutott a csapat, ám Radó András nem tudta gólra váltani a 11-est, a 30. percben azonban Novothny Soma megszerezte a vezetést: Pál Dávid jobboldali beadása után fejelt a hálóba. Két perccel később egy bal oldali akció végén Szécsi Márk 12 méterről lőtt a kapuba, így kétgólos magyar vezetéssel ért véget a félidő. A fordulás után két perccel a feröeriek első komolyabb helyzetükből gólt lőttek, de a 48. percben visszaállt a kétgólos magyar fór: egy védők mögé belőtt labdát Szécsi szerzett meg, elhúzta a kapus mellett, majd a hálóba továbbított. A folytatásban újabb gólokat lőhetett volna a magyar válogatott, de az eredmény már nem változott, 3-1-re nyertek a fiúk, s a győzelemmel bejutottak a tavaszi elit körbe. A csoport másik  mérkőzésén a portugálok 6-0-ra legyőzték San Marinót. Szerdán a két hibátlan csapat az első helyért meccsel egymással. – Sokkal jobbak voltunk, mint a Feröer szigetek, megérdemelt sikert arattunk. A helyzetek alapján több góllal kellett volna megnyernünk a mérkőzést, de büntetőt hibáztunk, és a lehetőségeinkből végül csak hármat tudtunk értékesíteni - értékelt a meccs után Tuboly Frigyes az mlsz.hu-nak. – Kicsit sajnálom a kapott gólt, de gratulálok a játékosoknak a győzelemhez, és az elitkörbe jutáshoz. Válogatottunk ezzel a sikerrel tiszteleg Albert Flórián emléke előtt.

Kapcsolódó cikkek

U19: ötös!

Az elitbe igyekeznek