2011-11-07 16:35
SuperCross, csak szupereknek
A különböző korosztályokban a bűvös száz fölött volt a résztvevők száma a salgótarjáni Motorex-VDO Karancs-kupán, a SuperCross sorozat idei második futamán. A hölgyek U23-as és felnőtt mezőnyében a sorozat 2. állomásán nem vett részt az U23-as Benkó Barbara, így a tavalyi címvédő Dósa Eszter (Vitalitás SE) győzelméhez nem férhetett kétség.
eFBé Bejött a meteorológusok előrejelzése és csodálatos, már-már tavaszias időjárás övezte a vasárnapi salgótarjáni Karancs-kupát. Az időjárásnak köszönhetően a szervezők mintegy 200 méternyi plusz szakasszal tudták megtoldani a nyomvonalat, ami mind a résztvevők, mind a nézők tetszését elnyerte (a híres „tarjáni salakról" ITT írtunk). Vélhetően ennek is volt köszönhető a nevezési rekord, ami egy, nem reprezentatív, hirtelenjében összehozott helyszíni közvélemény-kutatás eredménye szerint: „ki tudja, mikor volt utoljára…” 11 órakor az első rajtban összesen 22-en vágtak neki a számukra előírt 5 körnek. Az U17-es ifjak diktálták a tempót a mezőny elején (köztük a Master 3-as férfiakkal). A Fillari Team versenyzője, a jövő szezonban a Pilis Cross Country Club csapatához igazoló Dina Dániel a harmadik körig tudott együtt haladni a Gönczy Gergő (Giant-Gyömrő), Fetter Ármin (Pilis CCC) duóval. Kettejük között csak az utolsó körben dőlt el az U17-es kategória (és egyben az abszolút) győzelmének sorsa, utóbbi javára. Kazincbarcikán Gönczy nyert, Fetter nem indult, így összesítésben a gyömrői fiú magabiztosan vezet. A sorozat egyébként öt futamból áll, az egyéni összetettben minden versenyzőnek a négy legjobb eredményét veszik figyelembe. Az U15-ös férfiak között Fetter Erik (Pilis CCC), az U17-es lányoknál Kolb Dóra (Blue Scorpions) állhatott a dobogó legfelső fokára, utóbbi kazincbarcikai ezüstérmét fényesítette.
11:45-kor már 33-an álltak a rajtnál várva a 8 körös verseny megkezdésére. Az U19-es férfiaknál és az abszolútot tekintve is – Kazincbarcikához hasonlóan ismét – Rózsa Balázs (KSI Schwinn-Csepel SE) diktálta a tempót, bár a verseny kétharmadáig egészen közelről szorongatta őt Meggyesi Bercel (Pilis CCC). A hölgyeknél a kazincbarcikai győztes Benkó Barbara (Focus M.I.G. Team) hétközben megbetegedett, így elmaradt az összecsapás a SuperCross címvédőjével, a Dósa Eszterrel. Benkó nyert Kazincbarcikán, Dósa Salgótarjánban; előbbi ezt, utóbbi a nyitó futamot hagyta ki, így kettejük párviadala nyitott, Ózdon folytatódik.
A 13 órai rajton az U23-as férfiak, a férfi felnőttek (elit és hobby), valamint Master 1-esek összesen 65-en sorakoztak fel. A szárazság okán igazi porfelhőt kevertek az elhaladók az első körben mind a salakos, mind a homokos-futós szakaszokon. A porból, lévén a mezőny elején tekert, kevés jutott Fenyvesi Péternek (Bringabanda SC–SWAT) kevés jutott az első körökben. Az ötödik etapban aztán Fenyvesit érte el a balszerencse, elsőkerék-defekt formájában, így az addig élmezőnyben haladó tizennyolc éves balassagyarmati fiatalember komoly hátrányba került.
Összesítésben „Fenyő” végül a 16. helyen zárt, megelőzte őt (és 10. lett) Bojkó Balázs, a Fillari Team junior csapatának vezetője, aki versenyzőit helyezte előtérbe, az ő eredményeikről nyilatkozott honlapunknak:
