Új fejezet kezdődik a magyar íjászsportban, amennyiben a szakszövetség átformálta képzési rendszerét: a hosszú távú cél egy olyan csapat kialakítása, amely sikerrel szerepelhet a 2020-as olimpián.
JSZ Ennek jegyében a szervezet tehetségkutató napot tartott november 5-én Budapesten, amelyen olyan 11 és 15 év közötti fiatalok vettek részt, akik reflex-kategóriában szeretnének versenyezni. Takács Lászlót, a szövetség főtitkárát kérdeztük a rendezvényről, valamint a további tervekről.
– Ez egy rendhagyó rendezvény?
– Ez egy új fejlesztési rendszer első állomása, amely a hosszú távú koncepció része. Az eseményen részt vett gyermekek egy olyan képzési rendszerbe kerülnek amelyben az alapoktól kezdik a felkészülést. A cél az, hogy olyan bázist teremtsünk, amire a 2020-as olimpián már építkezhetünk.
– Csiszolatlan gyémántokat keresnek?
- Azokat szeretnénk találni... Kiemelkedő íjásztudásra nincs szükség ahhoz, hogy valaki bekerülhessen a programba, mivel a képzés az alapoktól indul. A motiváció és a versenysport iránti elkötelezettség a fontos.
- Ez a két tényező elég a sikerhez?-Abban az esetben, ha valaki tehetséges és megfelelő a hozzáállása, mi több, jó szakmai irányítás alatt dolgozik, akkor néhány év alatt is elérheti a magyar élmezőny szintjét. A probléma az, hogy a világ és főként az olimpiai nívó fényévekre van... Ezért kalkulál a szövetségi kapitány legalább nyolcéves képzési és felkészülési időszakkal.
- Hány fővel indul a program?- Már huszonnyolc gyermek jelentkezett, s – a fizikai tesztek elvégzése után – csatlakozott a rendszerhez. Természetesen számítunk némi lemorzsolódásra, de a létszám megfelelő.
- Hogyan épül fel ez a rendszer?- Országos szakedző irányítja a felkészülést, akinek csak és kizárólag ennek a csapatnak a koordinálása a feladata szorosan együttműködve a szövetségi kapitánnyal valamint a junior válogatott szakvezetőjével. A szövetség a 2012-es évre előirányzott költségvetésében nagyobb összeg szerepel az utánpótlás fejlesztésére, irányzottan az olimpiai felkészítést végző program finanszírozására, mint korábban. A programban résztvevő gyermekek havi szinten együtt edzenek és dolgoznak majd.
Íjászat az olimpián
Az ijászat már 1900-ban helyet kapott az olimpiai programban. Hosszú szünet következett, majd 1972-ben, Münchenben tért vissza a sportág az ötkarikás vetélkedőre.. A lebonyolítás rendszere többször is változott: 1988-ban, Szöulban vezették be a csapatversenyeket, 1992-ben, Barcelonában pedig a kieséses rendszerű rivalizálással tették közönségbarátabbá a megméretést. Az olimpiai játékokon kizárólag olimpiai reflexíjjal lehetett szerepelni, de az utóbbi években rendszeresen szóba kerül, hogy a csigás íjakkal való versenyzés is a program része lesz. A magyar íjászsport eddigi egyetlen olimpiai pontszerzője Nagy Béla, aki a 1980-ban, Moszkvában az 5. helyen végzett.