UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2011-11-13 22:50

Rangadót nyert az UVSE

A KSI SE a kötelezőt, az UVSE a rangadót nyerte meg. A két csapat összecsapásain előbbi az ifjúságiak mérkőzésén felelt meg a papírformának, utóbbi pedig a serdülők ki-ki mérkőzésén bizonyult jobbnak. A gyermek korosztályban az idei eddig nem a KSI szezonja.

eFBé Jól tudta Benczur Márton, az UVSE serdülőinek vezetőedzője, hogy szavai egy hétig lesznek érvényesek: „Eddigi legnehezebb ellenfelünkön vagyunk túl” – nyilatkozta a tréner november 6-án a Vasas elleni mérkőzést követően. November 13-án a KSI az angyalföldiek elé lépett, legalábbis nehézségi fokozatban. A végeredményt tekintve ugyanis, bár nehéz ellenfél volt, nem verhetetlen.
Kaiser Levente nem először foglalja keretbe az idei szezonban a mérkőzéseket. Az UVSE ellen sem volt ez másképp, a KSI centere szerezte az összecsapás első, majd utolsó gólját is – csak az előbbivel vezetett csapata. Az első negyed nem sikerült jól a „hazaiaknak” (a margitszigeti uszodában játssza hazai meccseit az UVSE is), az újpestiek előnyéből (3-1) csak másfél perccel a negyed vége előtt sikerült a KSI-nek faragni. A gól jót tett a sportoskolásoknak, lévén a második negyed közepén már náluk volt az előny (4-3). Ezt a játékrészt UVSE-gól zárta: Szedmák Dávid úszott villámsebességgel egy labdaszerzést követően a KSI kapuja felé, ez pedig az álmoskönyv szerint is csak egyet jelenthet – újpesti találatot, ebben az esetben az egyenlítőt (5-5). A harmadik játékrészben az UVSE előbb ötről hatra, majd kilencre jutott úgy, hogy ebben a negyedben a KSI-nek nem volt válasza Görbics Mártonék találataira. Sőt, sokáig a negyedik etapban sem, így tulajdonképpen a két negyeden át gólképtelen KSI-t csak a csoda segíthette volna, az pedig most sem volt: az eddig pontveszteség nélkül álló garnitúrák meccsén az UVSE-serdülő 9-7 arányban győzött. Ebben a korosztályban immáron hét forduló óta veretlenek a lilák, és két győzelem kell még számukra ahhoz, hogy a háromszor kilenc fordulóból az első etapot százszázalékosan zárják. Nem lesz könnyű dolguk: a BVSC-t fogadják a Margitszigeten, majd Egerbe vezet a Benczur-legények útja. Kétszer 4-1: a második, majd a negyedik játékrészt nyerte ilyen arányban a KSI ifjúsági együttese a kora délutáni találkozón, ami a napot zárta. Kellett is a győzelem a hazaiaknak: a gyermekcsapatok összecsapását magabiztosan nyerte 14-8 arányban az UVSE. A gyermek korosztályban a sportiskolások eddig mindössze egy győzelmet arattak, így egyre távolabb kerülnek az élbolytól.
Az ifiknél jó újpesti kezdés után (0-1, 1-2) átvette az irányítást a KSI, pontosabban Csapó Miklós és Németh Toni József. Utóbbi emberelőnyből szerzett találatát Ercse Norbert toldotta meg egy akciógóllal, így a félidőben 6-3-ra vezetett a KSI. A hazaiaknak az utolsó játékrészben volt még Marnitz Márk révén egy jó szériájuk, így nem volt nyílt a záró nyolc perc (11-6). Az utolsó két perc egy-egy gólt hozott még, a KSI így biztosan nyert (12-7) és tapad a listavezető FTC-re, amellyel november 27-én játszik majd ugyancsak a Hajós Alfréd uszodában.