UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2011-11-14 14:19

Játszottak a szünetben is

A válogatott szereplése miatt az NB I szünetelt november második hétvégéjén, de a másodosztályban ezúttal is fordulót rendeztek. Nézzük, hogyan szerepeltek az első osztályú csapatok B gárdái a tizenharmadik fordulóban.

Nagy-Pál Tamás A DVSC-DEAC gárdája, amely az elmúlt időszakban egyre jobban szerepel a Keleti csoportban, a Vecsés otthonába látogatott. A mérkőzés túl sok izgalmat nem hozott, csak felejthető játékot: gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó. Újpesten mozgalmasabb meccset játszottak: a lila-fehérek B csapata a Nyíregyházát látta vendégül, s a nyírségiek Salami révén már 12. percben megszerezték a vezetést. Nem örülhettek sokáig az előnynek, Popovics két perc múlva egyenlített. A második játékrészben Takács Zoltán góljával megfordította az állást a fővárosi csapat. A hajrában viszont először Batizi-Pócs talált be, majd Salami meglőtte második gólját, s újból a vendégeknél volt az előny. Nem hagyta annyiban a dolgot a hazai csapat, Remili a 89. percben egyenlített, sőt egy büntetőből a győztes gólt is megszerezhette volna az Újpest, de Magos Mátyás hibázott, így 3-3 lett a vége. – Fordulatos mérkőzés volt, viszont gyengén teljesítettünk. Rengeteg hibát követtünk el, és szerencse kellett ahhoz, hogy egy pontot szerezzünk hazai pályán. A végén ugyan győzhettünk volna, sajnos Magos Mátyás az utolsó percben elhibázta a tizenegyest. Játékban mindenképpen többet vártam ettől a kerettől, hiszen, több, komoly NB I-es tapasztalattal rendelkező futballista is a pályára lépett. Éreztetni kellett volna a tudásbeli különbséget, azonban a Nyíregyháza egyenrangú ellenfél volt. Nagyon fontos lett volna, hogy megszerezzük a három pontot – nyilatkozta a találkozó után Szlezák Zoltán, a hazaiak trénere a klub hivatalos honlapjának. A Budapest Honvéd-MFA az Orosháza csapatát fogadta. A sérülések miatt megtizedelt hazai csapat az első félidőben egy meccsre való ziccert hibázott el, majd a 44. percben  megszerezte a vezetést: Ihrig-Farkas lódult meg a vendégek kapuja felé, Verneshez passzolta a labdát, aki a rövid sarokba lőtt (1-0). A második játékrészben is folytatódott a Honvéd-offenzíva, rengeteg helyzetet elpuskáztak a piros-feketék, ami megbosszulta magát: Randelovics lőtte közelről a hazai kapuba az egyenlítő gólt (1-1). Több találat már nem esett, a Honvéd csak saját magát okolhatja, hogy csupán egy pontot tartott otthon ezen a mérkőzésen. – Ezt a meccset több góllal kellett volna nyerni. Sok sérült játékost kellett pótolnunk, a helyükre bekerült fiatalok felnőttek az NBII szintjéhez. Nagyon jól teljesítettünk, csak a gól hiányzott. Köszönöm a játékosok hozzáállását – mondta a lefújás után Vincenzo Mazzeo vezetőedző a klub hivatalos honlapjának. Továbbra is a „kis Loki” szerepel a legjobban ebben a csoportban: a hatodik helyen áll. Az Újpest a 11. helyen tanyázik, míg a Honvéd továbbra is a kieső, 15. pozícióban. Nyugaton a Győri ETO FC II a tabella harmadik helyén álló Kozármisleny csapatát fogadta. Régen győztek már a hazaiak, de ezen a találkozón újra összejött nekik a három pont megszerzése. Molnár Tibor a 25. percben szerzett vezetést, majd két perc múlva Varga Tamás fejesével már kettő volt a zöld-fehérek előnye. Alig telt el két perc a második félidőből, amikor Molnár újabb gólt szerzett: kicselezte a kapust, majd az üres kapuba gurított, és ezzel beállította a 3-0-ás végeredményt. A Paksi FC II a múlt héten hosszú idő után győzött újra, de úgy látszik most egy újabb sorozatba kezdett. A Sopron vendége volt Lengyel Ferenc csapata. Gól nélküli első félidő után Nagy István szabadrúgására Racskó érkezett a hosszú oldalon a 67. percben, és a hálóba fejelte a vendégek győztes gólját. - Azzal a reménnyel mentünk Sopronba, hogy ha hasonlóan jó játékot produkálunk, mint itthon a Baja ellen, akkor lehet esélyünk ellenük is. Nyugodtan mondhatom, hogy ismét nagyon szervezetten és jól játszottak a fiúk. A támadójátékunk igen kombinatív volt, több helyzetet is sikerült kialakítanunk. Ez biztató lehet a további mérkőzésekre is. Ismét lehoztuk úgy a mérkőzést, hogy nem kaptunk gólt. A Sopronnak, mindössze egy olyan helyzetet volt, amiből gólt érhetett volna el – mondta a paksiak vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának. A Videoton II a csoport egyik legerősebb csapatát, a Gyirmótot fogadta. A vendégek fölényben kezdtek Felcsúton, minek eredményeként meg is szerezték a vezetést: Aposztolopulosz ért olyan szerencsétlenül egy beadásba, hogy a saját kapujában kötött ki a labda. Még a szünet előtt egyenlített a Vidi: Babos fűzte át magát a védőkön, de a kivetődő kapus buktatta, amiért 11-es ítélt a játékvezető. Máté állt a labda mögé, és magabiztosan értékesítette a büntetőt. A második félidőben már gól nem esett, így pontosztozkodással ért véget a találkozó. A Ferencváros II nem lépett pályára ezen a hétvégén, de még így is a zöld-fehérek állnak a legjobban: hatodikok. A Videoton második csapata és a Győr II a 10. és 11. pozíciót foglalja el, míg a Paks győzelme ellenére a kieső, 14. helyen.