UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2011-11-14 21:39

Már a tavaszt várják

Vasárnap zárult az őszi szezon az országos gyermek leány bajnokságban, amelyben az 1997-ben vagy később születettek küzdenek a bajnoki címért. Az alapszakaszt két ötös csoportban, körmérkőzéses rendszerben teljesítik a csapatok, hogy aztán a tavaszi rájátszásban dőljön el az érmes helyezések sorsa.

KÜLSŐ TUDÓSÍTÁS – Ritz Gyula (Budapest) Az előző évek nyolcszereplős mezőnyéhez képest kettővel nőtt a részvevők száma, ami örömteli bővülésnek is tekinthető, ám az együttesek főként fiatalabb lányok csatasorba állításával tudták bővíteni a létszámot. Ennek következtében óriási különbségek mutatkoztak a garnitúrák között. Van, aki még a szabályokkal, a labdával, a bírókkal ismerkedik, s akad, aki már a Hosi-féle csavarszabaddobást próbálgatja. A mérkőzések végeredménye is tükrözi ezt a kettősséget: a Szentes például 53-3-ra múlta felül a Szeged – a múlt évadhoz képest jelentősen átalakult – csapatát. Így a végső győzelemre is esélyes együttesek legjobbjai gyakran többet töltenek a padon, mint a vízben. Esetleg bekéredzkednek a kapuba, mi több, olykor  a hálóőr játszik a mezőnyben...
Az erőviszonyok természetesen már kirajzolódtak a csoportokban. Az A jelű kvintettet toronymagasan vezeti a Szentes csapata, amely a második helyen álló Honvéd Polót is 22 gólos különbséggel győzte le. A társulat legjobbját, a 98-as születésű Tóth Csengét már nem is nevezték a Szeged elleni visszavágóra. A második helyen álló Honvéd is magabiztosan győzött a csoport többi tagjával szemben, így rájátszást érő pozíciója biztosnak tekinthető. Kisebb meglepetésre az újonc Tatabánya áll a harmadik helyen, miután a Dunaújvárost előbb 7 góllal legyőzte, majd a visszavágón döntetlent ért el ellene. A csoport negyedik helyén álló dunaújvárosiak '97-es évfolyama meglehetősen lyukasnak tetszik, így a korosztályt ismerők körében nem meglepetés az idei gyengébb szereplés. A sereghajtó Szeged tavaly a fiúcsapatokban játszók felkarolásával megnyerte a bajnokságot, s talán ennek hozadékaként az idén saját nevelésű játékosokkal is fel tudta tölteni keretét. Az új játékosoknak viszont még sokat kell tanulniuk.
A B csoportban két csapat emelkedik ki a mezőnyből: a Kuna Szonja vezérelte Újpest (UVSE) és a Ritz Annával, Szmodics Vikivel felálló BVSC. Idei első rangadójukat taktikus, lelkes játékkal a lilák nyerték 16-13-ra, így ők vezetik a tabellát. A két élcsapat játéktudásban messze megelőzi riválisait, a mérkőzések végén kialakuló gólkülönbség szinte csak azon múlik, hány percet játszanak a kezdő játékosok. A harmadik helyen álló Kecskemét az első körben legyőzte mind az Eger, mind a Honvéd Pesterzsébet csapatát, de november 13-án az otthon játszó hevesieknek sikerült visszavágniuk. A százhalombattaiakkal kiegészített Pesterzsébet eddigi egyetlen győzelmét az első fordulóban éppen az Eger ellen szerezte meg, így a pontegyenlőség ellenére a negyedik helyen áll. Az alapszakasz záró fordulóját (az A csoportnak Dunaújvárosban, a B-nek a Szőnyi úton) 2012. március 18-án rendezik. Utóbbi helyszínen újra BVSC-Újpest rangadó lesz, ami mindenképen izgalmas visszavágónak ígérkezik.