UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2011-11-16 16:53

Bejött a legrosszabb forgatókönyv

A magyar U21-es válogatott negyedik mérkőzését is elveszítette Eb-selejtező csoportjában: ezúttal Olaszországban szenvedett 2-0-ás vereséget. Róth Antal szövetségi edző elemezte a kudarc okait.

Nagy-Pál Tamás – Jól kezdődött számunkra a mérkőzés: Bódi Ádám lövése csak centiméterekkel kerülte el az olasz kaput… – Valóban volt 0-0-nál több lehetőségünk is arra, hogy megszerezzük a vezetést. Egy mérkőzésen mindig vannak kulcsmomentumok: aki erősebb vagy koncentráltabb, az jön ki jobban ezekből. Engem igazából az bosszant, hogy gyakorlatilag öngólt rúgtunk az első félidőben, hiszen a szabadrúgásunknál valamilyen oknál fogva egy megbeszélt játékelemen változtattak a játékosaim, ami után az olaszok megszerezték a vezető góljukat. – Ezt várta a mérkőzéstől? – Vérmes reményeink előzetesen sem voltak, hiszen egy nagyobb játékerőt képviselő ellenfélhez látogattunk. Ennek megfelelően határoztunk meg a csapatunk játékát, melyet a fiúk meg is próbáltak végrehajtani. Sajnos, mind a két bekapott gólunk előtt hibáztunk, így kikaptunk. – Mennyire elégedett a mutatott játékkal? – Ez egy összetett dolog. Először is meg kell jegyezni, hogy a hazai és a mostani mérkőzés között óriási volt a különbség. Nem csak az, hogy ezúttal három helyett két gólt kaptunk, hanem az is: sokkal nagyobb ellenállást tanúsítottunk. Székesfehérváron Gulácsi Péter volt a legjobb játékosunk, most alig volt dolga. A védelem sokkal jobban működött. Amiatt viszont természetesen nem lehetek elégedett, hogy nem tudtunk bravúrt bemutatni, vagyis nem szereztünk pontot. – Kinek a teljesítményére lehet alapozni a jövőben? – Windecker Józsi fiatal kora ellenére rendkívül fegyelmezetten, a taktikai elemeket maximálisan betartva játszott. Kádár Tamás is remekül ellátta feladatát. Rajtuk kívül az átlagot mindenki hozta, de az extra teljesítmény, ami egy győzelemhez szükséges, sajnos elmaradt. – Valóban telt ház előtt játszottak Casaranóban? – Igen, de ez a példaértékű körítés már megvolt Írországban és Törökországban is. A fiúk érezhették, hogy fontos szereplői ennek a versenynek, a hangulat olyan volt, mint egy felnőtt mérkőzésen. Irigyelhetjük ezért az olaszokat, hiszen ez egy negyedosztályú klub stadionja volt, remek gyeppel és világítással. – Ez az olasz korosztály valóban ennyivel a magyar előtt jár? – Az olasz U21 mindig rendkívül erős volt, de ez most még inkább kitűnik. Az alapjátékuk mindig ugyanaz: rendkívül fegyelmezettek, érettek taktikailag, képesek akár nyolcvan percet is várni arra, hogy hibára késztessék az ellenfelet. Ezen felül támadóposzton olyan játékosaik vannak, mint Destro vagy Gabbiadini. Előbbinek a helyére pedig Paloschi szállt be, aki első labdaérintéséből gólt is szerzett. Én láttam DVD-n a törökök elleni két meccsüket is, és elmondhatom: maximálisan uralják ezt a csoportot, és nagyon meglepne, ha a rájátszásban nem harcolnák ki a kijutást az Európa-bajnokságra. – Négy meccsen nulla pont. Ez mennyire reális? Ennyire képes ez a  korosztály? – A sorsolás szeszélye folytán számoltunk vele, hogy akár így is alakulhatnak a dolgok, sajnos, bejött a legrosszabb forgatókönyv. Három meccsen partiban voltunk, de ez még mindig nem elegendő. Egyelőre itt tartunk, le kell vonnunk a tanulságokat, és azokból kell építkeznünk a jövőben. – Júniusban játszunk a törökök ellen, addig hányszor találkoznak még a keret tagjai? – Rendkívül szűkös a jövő évi nemzetközi naptár, csak egyszer lehet hivatalos mérkőzést játszani, februárban. Mi Máltára utazunk akkor, a pályák állapota miatt mindenképp meleg területre igyekeztünk. Ezen kívül minden hónapban lesz egy hazai felkészülési mérkőzésünk, melyeken a magyar bajnokságban szereplő játékosok fognak pályára lépni.

Kapcsolódó cikkek

Négyből semmi

„Fűt a visszavágás vágya”