UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2011-11-17 08:24

U18: tovább?

Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Kazahsztán, Olaszország: a magyar női U18-as válogatott ezzel az öt csapattal rivalizál a divízió I-be jutásért. A lányok november 29-től az olaszországi Asiagóban vetélkednek a továbbjutó helyek egyikéért, hogy az után Norvégiában megharcolhassanak az A csoportba kerülésért.

Fogl Balázs Szűk két héttel az olaszországi kvalifikációs torna előtt Gömöri Csaba, a női U18-as válogatott szakvezetője jónak látja együttese esélyeit: tanítványai mind magabiztosabban mozognak az edzéseken, így aztán érthető, hogy a tréner is egyre jobban várja a garnitúra első hivatalos nemzetközi megméretését. – Az október egy lazább hónap volt, a november azonban szép csendesen, de gőzerővel a felkészülés jegyében telik. Több egész napos összetartásunk volt, két edzőmérkőzés pedig még előttünk áll: az egyik a Vienna Flyers felnőtt női csapatával, a másik pedig MAC serdülő fiúcsapatával. Ez a két mérkőzés elég lesz arra, hogy játék közben is felmérjük még utoljára a lányok teljesítményét, valamint, hogy kialakítsuk a végleges utazó keretet. ­– A felsorolást hallgatva nem küzdenek meccshiánnyal a lányok… – Olyannyira nem, hogy lesz olyan a keretben, aki a november 27-i, vasárnapi indulás előtti héten négy mérkőzést is játszik. A lányok közül többen a kölyök és a serdülő csapatokban a magyar bajnokságban folyamatosan játékban vannak, ismerik is egymást jól, hiszen a három sor három klubcsapat játékosaira, az FTC, a MAC és a Bp. Stars jégkorongozóira épül. ­– Így a taktika is adott? – Igazából a három klubsort játszatjuk és nekik adunk egyforma taktikai utasításokat. Ebben van korongkihozatal, korongbevitel, emberelőnyös és emberhátrányos játék, letámadás… Ezeket az elemeket egyébként is jól tudják, most pedig, hogy napi szinten egyre inkább begyakorolnak minden egyes mozdulatsort, szerintem már ezekkel álmodnak. – Mikor lesz végleges a húszfős utazó keret? – Jelenleg huszonöt játékos készül, ebből egy kapus és négy mezőnyjátékos marad majd itthon. November 22-én lesz egy egész napos összetartás, amelyen az edzések mellett megkapják a lányok a formaruhákat, ezen a napon hirdetünk végső névsort. Egyik kulcsjátékosunk, Medgyes Dorottya sajnos két hete egy komoly vállsérüléssel küzd. Már jégre léphetett, megnéztük, van-e még esély arra, hogy a keret tagja legyen. Szerelést húzott, ütővel tudott korizni, a korongos gyakorlatokat kihagyta, de a lényeg az, hogy mindenképpen van esélye a játékra. Fontos tagja a csapatnak, hiszen három poszton is bevethető játékosról van szó, a hiánya nagy érvégés lenne.

Az ifjúsági válogatott bő kerete. Kapusok: Németh Anikó (FTC/Erzsébeti Farkasok), Kuti Karina (Fehérvár), Csató Viktória (ESMTK). Hátvédek: Kiss Andrea, Köles Kata (MAC), Kocsondi Nóra (MAC/Erzsébeti Farkasok), Botond Barbara, Kiss-Simon Franciska, Molnár Mónika (Bp. Stars), Németh Bernadett (FTC/Erzsébeti Farkasok), Tóth Enikő (FTC). Csatárok: Bikás Luca (Anglia és MTK), Gasparics Fanni, Horváth Tifani, Huszák Alexandra, Jókai-Szilágyi Kinga, Krivi Krisztina, Maszlova Kátya, Ungár Rebeka (Bp. Stars), Medgyes Dorottya, Pál Vanda, Pintér Lili, Somogyi Vivien (MAC), Dabasi Réka (FTC/Erzsébeti Farkasok). Szakvezetés: Gömöri Csaba, Buzás Norbert

– Kína lesz az első ellenfél a tornán. Szerencsés vagy nem, hogy a csapat a sötét ló ellen kezd? – Nem nagyképűségből mondom, hanem az alapján, amit hetek óta látok és lemértem a lányok teljesítményéből: félnünk nem kell senkitől! Az alázat fontos lesz minden meccsen, valamint az, hogy kellőképpen tiszteljük az adott ellenfelet, a kazahoktól az angolokon és a franciákon át az olaszokig. A kínaiakról az elmúlt években minden sportágban megtapasztalhattuk: amit el akarnak érni, azt véghez is viszik. A kérdés az, hogy ezen a tornán a tapasztalatszerzés vagy rögtön a továbbjutás lesz a céljuk.
– Sikerült valamennyire feltérképezni őket? – A játékukról nagyon kevés információnk van. Utánanéztünk különböző adatoknak és elég érdekes tényre derült fény: a kínai női utánpótlás és magyar a számok tekintetében egyáltalán nem különbözik. 186 igazolt női hokisuk van, nekünk 187, a profi U18-asok száma Kínában 27, Magyarországon szintén. Ez a két ország lakosságát elnézve meglepő adat, de tudni kell azt is, hogy Kínában a női jégkoronggal talán két-három éve foglalkoznak. Nagyon jóban vagyunk az osztrák csapatvezetéssel, megkérdeztük őket is. Ausztria sem mérkőzött még Kínával, de a vezetőedzőjük úgy gondolja, hogy számukra ez egy próbálkozás lesz, nem kell tőlük tartani. Én azonban nyugtával dicsérem a napot: amíg nem láttam őket legalább egy edzésen, addig ugyanúgy komoly ellenfélként kezelem őket, mint például az angolokat. November 29-én majd kiderül, mi az igazság. – Az utolsó mérkőzést Olaszországgal vívja a csapat… – Abban bízom, hogy ez a szervezők részéről nem véletlen lépés, azaz irányított volt a sorsolás. Nincs klasszikus döntő a selejtezőn, de feltehetően ez a találkozó határoz majd arról, hogy ki lehet ott a divízió I-ben. Két csapat jut fel a hatból, az olasz–magyar mérkőzés kétesélyes: vagy már az egyik bejutott, a másiknak pedig győznie kell a továbblépésért, ebben az esetben egy kiélezett összecsapás lesz. A másik lehetőség az, hogy már mindkét együttes továbbjutott, így egy gálameccsen hokizhatunk majd az itáliai együttessel. Amit igazán szeretnék az az, hogy ez a találkozó a csoportelsőségről döntsön a két csapat között. Az sem mindegy, hogy elsőként, vagy másodikként kerül fel valaki, hiszen a kvalifikáció győztese kedvezőbb helyzetből várhatja majd a divízió I sorsolását. – Mikor indulnak Asiagóba? – November 27-én, vasárnap este 9-kor indul a busz, másnap reggel érkezünk majd Dél-Tirolba. Délután öttől lesz az első edzésünk a helyszínen. Másnap reggel még tartunk egy átmozgató tréninget, 16 órától pedig Kína ellen kezdődik a selejtező… Asiago Észak-Olaszországban található, Trento régióban, Vicenza tartományban helyezkedik el. A 6500 lakosú város nagyon büszke jégcsarnokára (Pala Hodegart), ahol két évvel ezelőtt az U18-as divízió I/B-s világbajnokságot rendezték. A létesítménybe a fél város befér... A kvalifikációs torna valamennyi mérkőzésére ingyenes a belépés.