Vadnai Jonatán és Tenke Áron képviselte Magyarországot a vigói nemzetközi ifjúsági versenyen, amelyet négynapos edzőtábor előzött meg.
UP-infó A kétszázhetvenhat optimisteres először egy intenzív, négy napig tartó edzőtáborban vett részt, amire nem kellett hajót vinni, mivel a szervezők bérelhető „brand new far east” optimisteket biztosítottak.
A versenyen három különböző kategóriába osztották az indulókat: az ifjú versenyzők A(1996-1998), B(1999-2000) és C(2001-) csoportban rajtolhattak a gyakran változó időjárású viadalon. A tervezett kilenc futamból négyet sikerült lebonyolítani.
Vadnai Jonatán hetedik hellyel nyitott, majd egy 10. és 16. pozíció után a negyedik futamot győztesen zárta, amivel az összetett verseny 14. helyén végzett. Tenke Áron sorrendben 10., 23., majd két 12. helyével a B csoport negyedik pozíciójában, összetettben a 34. helyen fejezte be a vigói megméretést.
A vetélkedőt a lengyel Ewa Romaniuk nyerte meg három spanyol optimister és a szlovén Peter Janezic előtt. A verseny teljes eredménylistája megtekinthető ITT.