UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2011-11-21 16:47

Paksi győzelem a Fradi ellen

Az NB I-ben már az első tavaszi fordulót rendezték meg november harmadik hétvégéjén. A Ness Hungary NB II-ben viszont két forduló még hátra van az őszi szezonból, itt abból rendezték meg most az elsőt. Nézzük, hogyan teljesítettek az élvonalbeli klubok B csapatai!

Nagy-Pál Tamás A Budapest Honvéd-MFA a Keleti csoport harmadik helyén álló Békéscsaba otthonába látogatott. A kispesti csapat gyakorlatilag előre borítékolhatta a vereséget, ugyanis sérülés miatt kilenc játékosra nem számíthatott Vincenzo Mazzeo vezetőedző, aki 1993-as és 1994-es születésű srácokkal volt kénytelen pótolni a hiányzókat. A körülményekhez képest jól tartották magukat a kispesti fiúk, de összesen négy gólt kaptak, melyre a hajrában csak Vólent Roland tudott válaszolni. Nem nehéz kiszámolni: 4-1-es vereség lett a vége. - Nagyon fiatal csapattal álltunk ki a mérkőzésre, ennek ellenére játékban nem látszott a tabellán elfoglalt helyek közti óriási különbség. Sajnos, az eredményben viszont meglátszott, három gólt is kaptunk a rutintalanságunk miatt – nyilatkozta az oalsz tréner a mérkőzés után a klub hivatalos honlapjának. A DVSC-DEAC remek sorozat közben fogadta az Eger FC-t, ugyanis az elmúlt nyolc fordulóban nem talált legyőzőre. Az első játékrészben fölényben játszott ugyan a „kisloki”, de gólt nem tudott szerezni. A szünet után öt perc elteltével Csorba Szabolcs már megszerezte a vezetést a debreceni csapatnak, majd újabb öt minutummal később Ludánszki Bence is betalált. A 70. percben Ferenczi János is eredményes volt, így a DEAC magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott. Az Újpest FC B remekül kezdte a szezont, de az elmúlt négy fordulóban nem tudott győzni. A fővárosiaknak a Balmazújváros elleni találkozón sem sikerült kimászniuk a gödörből, félidőnként két gólt kaptak, és egyet sem szereztek, 0-4. – Nem nyújtottunk megfelelő teljesítményt, az ellenfél lelkesedésben és elszántságban is fölénk nőtt, bennünk pedig nem volt meg a kellő tűz. Sok hibát elkövettünk, és összehoztunk két felesleges tizenegyest. Az ellenfél teljesen megérdemelten nyert – nyilatkozta a lefújás után Szlezák Zoltán, a fővárosi csapat vezetőedzője. A tabellán így természetesen továbbra is a Debrecen áll a legjobban, az ötödik helyen. Az Újpest egyre lejjebb csúszik, már csak egy pozíció választja el a kieső helytől. A Honvédot semennyi, a 15. helyen található. Nyugaton a Győri ETO FC II a Dunaújváros-Pálhalma otthonába látogatott. A hazai csapat már a találkozó elején betömörült kapuja elé, a zöld-fehérek pedig nem találták a fogást a védelmen. Az újváros ezt kihasználva kontrából két gólt is szerzett, melyre az ETO már túl későn, csak a 89. percben válaszolt, így 2-1-es vereséget szenvedett. A Videoton-PFA az FC Ajka otthonába látogatott. Az első helyzet még a felcsúti csapat előtt adódott, de ezután átvették a hazaiak a mérkőzés irányítását, és Somodi Bencének több bravúrt is be kellett mutatnia, hogy gól nélkül tartsa csapatát. A játék képe a szünet után sem változott, sőt Somodinak még nagyobb védésekre volt szüksége. Az utolsó percben is a léc alól tornázta ki a labdát, de megmentette csapatát a góltól, amely így egy pontot szerzett. - Az első félidőben gyengén játszottunk, ott eldönthette volna az Ajka a mérkőzést. Főleg a pontrúgásaik voltak életveszélyesek. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, a 60. percben pedig, úgy érzem, büntetőtől fosztottak meg bennünket. A végén Somodi bravúrjai kellettek ahhoz, hogy 0-0 maradjon az eredmény. Nagyon jó, masszív csapat otthonában szereztünk egy pontot, összességében elégedett vagyok az eredménnyel – nyilatkozta a lefújás után Hartyáni Gábor vezetőedző. A Paksi FC II és a Ferencváros II egymás ellen mérkőzött a Duna-parti városban. A hazai csapat az egész találkozón a fölényben játszott, és egy egyéni teljesítmény el is döntötte a javukra a mérkőzést: Feil Máté a szünet előtt és után is gólt szerzett, így a Paks 2-0-s győzelmet aratott. Veresége ellenére továbbra is a Fradi áll a legelőkelőbb, a 6. helyen. A Videoton lecsúszott, egészen a 10. pozícióig, rögtön mögötte a Paks, majd a Győr található.