2011-11-25 23:20
Pécsi Primás
Tíz sportolónak adták át a Junior Prima Díjat november 24-én, csütörtökön, s a jeles névsor elejét Biczó Bence ifjúsági olimpiai bajnok úszó ékesíti.
Krecsik Adrienn A tizennyolc éves pécsi sportoló elmondása szerint nagyon örül a díjnak, bár nem számított rá: – Természetesen nagyon boldog vagyok. Amikor felhívtak, és elmondták, hogy engem is jelöltek a díjra, nagyon megörültem, mert ez hatalmas elismerés – mondta honlapunknak Bence, akit a díjátadó ünnepség után, már Százhalombattán értünk utol. – Itt rendezték két hete a rövid pályás ob-t, s mi még itt is maradtunk, edzőtáborozni a lengyelországi rövidpályás Eb előtt, amelyet december 8-án rendeznek. Fontos, hogy 25 méteres medencében gyakoroljunk. Szokni kell a hosszakat, és a fordulókra is rá kell erősíteni. Utóbbi szépen össze is jött, sokat javultak a fordulóim az utóbbi időben. Bence kitűnő formában van, sikeres felkészülést tudhat maga mögött, ami sikeres Eb-szereplést vetít előre. De hogy mire számíthatunk tőle, arra tréfásan úgy válaszolt: négy és nyolc hossz pillangóra, ami ugyebár a száz és a kétszáz méternek felel meg. A többi legyen meglepetés… A PVSE úszójára nem sokkal az Eb után újabb megméretés vár, méghozzá december 16-án és 17-én Atlantában. Az idén ötödik alkalommal rendezik meg ugyanis az Amerika-Európa úszóversenyt, amelyre Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka, Verrasztó Evelyn, Cseh László, Gyurta Dániel, Kis Gergő, Takács Krisztián és Bence is meghívást kapott. – Még soha nem voltam ilyen versenyen, nem sokat tudok róla, de az biztos, hogy nem B-licenszes ellenfelekkel kell összecsapnom 200 pillangón, hiszen végül is a két kontinens legjobbjai indulnak. Hogy Michael Phelps ott lesz-e? Nem tudom, de ha tényleg a legjobbak állnak rajtkőre, akkor biztosan – mondta a Dunántúli Naplónak Biczó. Edzője, Sántics Béla nagy megtiszteltetésnek és szakmai elismerésnek tartja a felkérést és elmondta, jó szintmérő lesz a legjobbakkal megküzdeni.