Spanyolország, Portugália és Izrael nemzeti csapata lesz a magyar válogatott ellenfele a jövő évi U20-as női világbajnokság selejtezőjében.
UP-info Az U20-as világbajnokságot július 1-15. között rendezik Csehországban, amelyen a házigazda rendezőként, Dánia és Hollandia csapata pedig Európa-bajnoki első, illetve második helyezettként vesz részt.
A világbajnokságra huszonnégy európai országból tíz kvalifikálhatja magát a selejtezőn, április 6-8-án. A helyszíneket később sorsolják, kizárva azon országok arénáit, ahol 2010-ben rendeztek vb-selejtezőt. Az első négy csoportból két-két, az ötödikből és a hatodikból egy-egy válogatott jut el a vb-re.
A Róth Kálmán irányította magyar válogatottat az ötödik csoportjába sorsolták, Spanyolország, Portugália és Izrael mellé.
„A csoportunkban lévő együtteseket komolyabban meg kell ismernünk, de akárkit is kaptunk volna, tovább kell jutnunk. Mindent meg kell tennünk, hogy kijussunk a világbajnokságra. A spanyolok stílusa kicsit szokatlan, bár mostanában már nem annyira erőltetik a nyitott védekezést, inkább magas hatos falat alkalmaznak. Ha megfelelő időt tud együtt tölteni a válogatott, akkor komoly csapatunk lesz” – nyilatkozta a szövetségi kapitány a handball.hu weboldalának a sorsolás után.