UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-11-26 10:17

Panelpályán az ifjúság

November 26-án rendezik Budapesten a területi serdülő és ifjúsági bajnokságot az FTC-pályán. A versenyre szép számban jelentkeztek a fiatalok.

Krecsik AdriennÖsszesen 54 tekéző indult a szombat reggel nyolc órakor megkezdődött viadalon, köztük 27 serdülő és 17 ifjúsági játékos. A versenyt az FTC pályáin bonyolítják le, azonban akadt, aki előre elvégezte gurításait, ráadásul teljesen szabályos módon: Nagy Beatrix és Mátraházi Júlianna nem tudott volna részt venni a versenyen, a szövetség pedig nem akarta megfosztani őket a továbbjutás jogától, így ők szerdán, az előrehozott versenynapon és a többiektől külön guríthattak. Az eredményeik hitelességét versenybírók ellenőrizték, akik mindent rendben találtak. A viadal abból a szempontból is különleges, hogy a nemzetközi előírásoknak megfelelően panelos pályán gurítanak a fiatalok, amely ellentétben a hagyományos, műanyag pályákkal – mint ahogy a neve is mutatja – panelekből, rétegekből épül fel. Ezen a rugalmasabb borításon jobban érvényesül a csuklómozgás, a forgatás, a pörgetés, ezért több rajta a hibalehetőség is. Ennélfogva fontos, hogy precízek legyenek a gurítások, máskülönben veszíthet is a versenyző. Sitkei Jánosné, a Magyar Teke Szövetség utánpótlás-bizottságának tagja szerint elengedhetetlen, hogy a magyarok is hozzászokjanak, mert a világversenyeken már panelpályán zajlik a játék. A versenyen indulók közül csupán 24 juthat tovább a keleti régió serdülő és ifjúsági bajnokságába, ahol aztán a kelet-magyarországi megyék legjobbjai mérik össze tudásukat az országos döntőbe jutásért. Ugyanez a szisztéma érvényes a nyugat-magyarországi megyékben, s náluk a nyugati régiós versenyből juthatnak a döntőbe a fiatalok. Budapesten az ifjúsági fiúk vannak többségben, ahogy ilyen értelemben - Sitkei Jánosné szavaival élve - „maga a tekesport is féloldalas kicsikét”, de szerinte az dicséretes, hogy ennyi serdülő nevezett az eseményre, s jónéhány esélyes is van közöttük. Ám a legnagyobb győzelmi sansza az ifjúsági korú Sajermann Nórának van, aki világbajnokként lép pályára. – Nagyon várom, hogy megmutassa, Magyarországon per pillanat nincs jobb nála – mondja Sitkeiné.