2011-11-27 11:50
Nem döntöttek
Rangadót rendeztek az Erima fiú U14-es bajnokságban: az első helyen álló SZPK-Nokia Komárom találkozott a második Phoenix Fireballal.
A hazai SZPK remekül kezdte a meccset: a második percben már kétgólos volt az előnye. A 8. percben ébredtek fel a vendégek, Ellison Szebastián szerezte a szépítő gólt. A szünetig újabb gól már nem esett, így nyílt maradt a mérkőzés. A középső harmad 3. percében Hóka Iván egy remek szóló végén egyenlített, de a komáromiak rendkívül gyorsan visszavették a vezetést. Nem sokat kellett várni az újabb gólra, egalizált a Phoenix, még a harmad fele sem telt el, de már 3-3 volt az eredmény. A szünetig ezek a gólváltások jellemezték a játékot, a hazaiak kétszer vették vissza a vezetést, s másodszor már nem tudott egyenlíteni a vendégcsapat (5-4). Alighogy elkezdődött a záró harmad, újabb gólt szerzett az SZPK, így 19 perccel a vége előtt már két gól volt az előnye. Ellison viszont remek formában játszott, szépített, majd Hóka is újabb gólt szerzett, amivel már ismét döntetlen (6-6) állt az eredményjelzőn. A hátralévő időben mindkét csapat előtt adódott lehetőség, de újabb gól már nem esett, így döntetlennel ért véget a rangadó.