UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-11-28 16:41

Kiss Pál Tamás: a télen sem pihen

Kiss Pál Tamás a Right Guard Racing versenyzőjeként vett részt a GP3-as sorozat 2011-es idényében, s az első évadban a 12. helyen végzett. Tomi a szünetben sem pihen, nemrég Valenciában tesztelt egy gépet, erről faggattuk a még mindig csak 20 éves pilótát.

Nagy-Pál Tamás – Valenciában teszteltél a múlt héten, milyen volt? – Az Atech-istállótól kaptam meghívást a tesztekre. Ennél a csapatnál 80%-ban azok a szerelők, akikkel anno a Renault-sorozatban együtt dolgoztam. Az idén még nem jutottak el oda a beállítások terén, ahová szerettek volna, ezért Barcelonában megkezdtük a közös munkát, melyet most Valenciában folytattunk. Az első délelőtt keveset tudtunk menni a se nem teljesen vizes, se nem száraz pályán, de délutánra már jól sikerültek a beállítások. Másnap ezeken finomítottunk, és száraz pályán az ötödik legjobb időt értem el. Délután hosszasan állítgattuk az autót, így kevés kört tudtam menni, de így is 4. lettem, majd az új szett gumival harmadik helyet értem el, pedig többször fel is tartottak, így jobb időt is mehettem volna. – Akkor összességében eredményes volt ez a két nap? – Igen, eljutottunk egy olyan beállítású autóhoz, amely már elég közel van ahhoz, amit szeretek. Alkalmazkodik hozzám az autó, működik, ahogyan kell, és ez nagyon jó érzés. Szerintem már legalább 90%-on állunk vele. – Mikor lesz a következő teszt? – Xerezbe megyek nemsokára valószínűleg. Kíváncsi leszek, mennyire találjuk meg a jó csomagot, mert, mint mondtam, már 90%-on vagyunk, de mindig az utolsó százalékokat megtalálni a legnehezebb. Ezzel a GP3-nak véget is ér majd a tesztsorozata, márciusig nem lehet gépbe ülni ebben a kategóriában. Azt még nem tudom, hogy más autóval fogok-e tesztelni, jelenleg ez a kézenfekvő, hiszen van már GP3-as tapasztalatom, de több csapattal is tárgyalunk. – A hangulatod milyen volt Valenciában? – Nagyon pozitív. A csapattagok nagyon lelkesen dolgoznak, nem kérdőjelezik meg a döntéseimet, nem kérdeznek semmit, megbíznak abban, amit mondok. Ezzel rengeteg időt és energiát tudunk megspórolni...