A magyar női junior válogatott – nívós ellenfeleket fölülmúlva – megnyerte a Lengyelországban megrendezett harmadik Beskidów Kupát.
UP-infó Róth Kálmán csapata a házigazda lengyelek ellen lépett pályára az első összecsapáson: a nyitó játékrész végén még a magyaroknál volt az előny, ám a második félidőben a hazaiak Galinska remek teljesítményének köszönhetően megfordították a meccset, és 28-24-re győztek.
A vesztes mérkőzés után sem volt könnyű dolga a junioroknak, mivel Norvégia válogatottja volt a következő ellenfél. Klivinyi Kinga parádés napot fogott ki, tizenegy góllal segítette a válogatottat: a csapat végig vezetve, meggyőző sikert aratott, 35-26-ra nyerte második találkozóját.
A harmadik forduló tartogatta a legnehezebb ellenfelet a magyar válogatottnak: a garnitúra az Európa-bajnok dán társulattal mérkőzött. Róth Kálmán tanítványai remek védekezésüknek köszönhetően végig kordában tartották ellenfelüket.
Az első félidő végére előnybe került a magyar csapat, a második játékrészben pedig a megszerzett fórt még növelni is tudta, így 24-19-re győzött. Klivinyi ezúttal is csapata legjobbja volt, a Váci NKSE kézilabdása nyolc gólig jutott. A győzelemnek köszönhetően Magyarország vezette a tabellát.
A záró fordulóban a szintén négypontos román válogatottal találkozott alakulatunk. Az első játékrész még szoros volt: 15-13-as magyar vezetéssel fordultak a felek, de a második félidő már egyértelműen a Róth-csapat fölényét hozta. Magyarország utolsó mérkőzésén 29-18-ra győzött, amivel újabb két pontot szerezve megnyerte a harmadik Beskidów Kupát.
A torna legértékesebb játékosa, valamint a gólkirálynő egyaránt Klivinyi Kinga lett, ám a magyar szakvezetők a verseny legjobbjának a válogatottban debütáló Horváth Dórát választották.
Beskidow Kupa, végeredmény: 1. MAGYARORSZÁG 6 pont (112-91-es gólkülönbség), 2. Románia 4 pont (98-100), 3. Norvégia 4 pont (102-106), 4. Dánia 4 pont (92-100), 5. Lengyelország 2 pont (95-101).