2011-11-29 11:15
Negyedszázados Krokodilok
A tabella harmadik helyén álló Dunai Krokodilok SE a Vajda-White Sharks HC csapatát fogadta az Erima fiú U14-es bajnokság alapszakaszának 6. fordulójában.
Nagy-Pál Tamás A Törökbálinton rendezett mérkőzésen a hazaiak villámgyorsan megszerezték a vezetést, Dávid Bence a 47. másodpercben vette be a cápák kapuját. Egy perc múlva Hoffman Tamás szerzett újabb gólt, aki az első harmadban meg sem állt öt találatig. Dávid is szerzett még kettőt, mellette Kvasznicska Norbert és Mile Benedek is betalált, a Krokik pedig parádés játékkal vezettek 10-0-ra az első 20 perc után. Hoffman a folytatásban sem tudott leállni, az ő gólja nyitotta a második játékrészt, majd még ötször volt eredményes, vagyis egymaga összesen 11 gólt szerzett, amely már önmagában elég lett volna a győzelemhez. De a csapat többi tagja sem volt tétlen: Dávid is szerzett öt gólt a harmadban, ráadásul ezek közül az egyik jubileumi volt, a 33. percben ugyanis a Krokodilok szezonbeli 100. gólját jegyezte, amely hat mérkőzésen gyönyörű teljesítmény. A záró felvonás már csak formalitás volt, melyben Szabó Martin beütötte a vendégek szépítő találatát. A Krokodilok végül 25-1-es győzelmet arattak, és amellett, hogy jelentősen megjavították gólkülönbségüket az első helyre léptek a tabellán.