Négy korcsoport versenyeit rendezték meg december első napjaiban a zürichi Swiss Junior Openen. A 235 fős mezőnyben a magyar színeket két 17 éves, Csókási Gabriella és Papp Nándor Gergő képviselte.
rokrisztaPapp Nándor svájci óramű pontossággal kezdett. Előbb svájci, majd horvát ellenfelét búcsúztatta úgy, hogy összesen tizennégy labdamenetet veszített a hat szett alatt. A legjobb tizenhat között aztán az izraeli Roee Avraham következett. Az első szettben gyorsabban és pontosabban játszott az ellenfél, és viszonylag hamar 11:5-re hozta is azt. Nándor játéka feljavult és kiélezett csatában, de nyerte a második játékrészt 13:11-re. Úgy tűnt, a páratlan számú játszmák fekszenek jobban az izraelinek, hiszen a harmadik megint az övé lett 11:9-re. De a magyar versenyző nem adta fel és ismét kiegyenlített, ő is 11:9-cel. Jöhetett a mindent eldöntő utolsó szett, és ha az előző koreográfiát nézzük, borítékolható volt az eredmény. Avraham be is húzta, az előzőekhez hasonlóan, simán 11:6-ra. Őt a későbbi győztes angol Richie Fallows búcsztatta. Nándorra azonban még vártak a helyosztó mérkőzések. Az elsőt szoros csatában 12:10, 14:12, 11:7-re bukta el finn riválisával szemben. Ehhez képest a következő körben simán verte dán ellenfelét, így játszhatott a 13. helyért a walesi Alex Pedletonnal. Az első két szettet elvesztette 11:6, 11:7-re, aztán úgy tűnt: Pedleton elfáradt, mert Nándoré volt a harmadik játék 11:4-re. De a walesi fiú csak pihent egy kicsit, hiszen a következőben a magyar játékosnak semmi nem jött össze, és csak asszisztált ellenfelének, aki végül 11:1-re hozta a játékot. Ezzel Papp Nándor végül a 64 fiú közül a 14. helyen zárta a tornát.
Míg Nándornak az utolsó, Csókási Gabriellának Jennifer Haley személyében az első ellefele érkezett a szigetországból. A magyar lány nagyon idegesen kezdett, walesi ellenfelének így nem volt nehéz dolga az első szettben, 11:3-ra hozta. Gabirella aztán magára talált. Sokkal erőteljesebben játszott, és ez megzavarta ellenfelét. Szoros küzedelemben a második játszma 12:10-re a mi versenyzőnké lett. Bár az elkövetkező két szettben is megmaradt a jó játék, a fontos pillanatokban Haley jobban koncentrált, így végül ő jutott tovább (11:3, 10:12, 11:8, 12:10). A magyar lánynak maradt a helyosztó. Itt először az osztrák Jaqueline Peychärral került szembe. Számunkra nagyon jól kezdődött a mérkőzés. Gabriella remekül játszott, és 11:8, 11:5-re nyerte az első két szettet. Nem sok hiányzott a mérkőzéshez sem, hiszen a harmadik játék is majdnem megvolt, de csak majdnem. A végén az osztrák lány koncentrált jobban, és 13:15-re végül övé lett a játszma. Ez rányomta a bélyegét a következő két szettre is, főleg azok végjátékára, hiszen ott remegett meg mindig versenyzőnk keze, így Peychär 10:12, 11:13-mal nyerte a mérkőzést, amely ebben a kategóriában a maga egy óra két perces játékidejével a második leghosszabb volt. A 13. hely megszerzéséért Gabriella először a francia Romane Ageneau-val játszott, aki nem okozott túl nagy nehézséget. Versenyzőnk három szettben, simán nyert. Az utolsó mérkőzésen a lengyel Natalia Ryfa sem volt túl nagy falat. Az előző körhöz hasonló eredmény született, hiszen 11:7, 11:5, 11:4-re nyert a magyar lány, aki így végül tizenhat versenyzőből a 13. helyen zárt.
A Swiss Junior Open további eredményei ITT.