2011-12-07 14:10
Színvonalas vereség
December első hétvégéjén rendezték meg 12 gyermek leány csapat részvételével a Móricz nemzetközi utánpótlás-tornát Nyíregyházán. A házigazda Móricz Nyírsuli DSE-n kívül a Prága 10, a Zadar, a Presov, a Snina, a Satu Mare, az Adep, a Vasas, a BRSE, az ÚCS DSE, az Arany DSE és a Bem DSE vett részt a megmérettetésen.
UP-info A magyar csapatok közül a Békéscsaba magasan kiemelkedett a mezőnyből. Az első csoportmérkőzésen még nehezen melegedtek be a viharsarki lányok a Nyírsuli ellen – azért a győzelem nem maradt el -, majd a szlovák Presovnak már egy percig sem adtak esélyt. A negyeddöntőben az Újpest sem jelentett akadályt, de a másik ágon a Nyírsuli nagy meglepetésre legyőzte a végső győzelemre is esélyes Vasast, így a négy között megismétlődött a nyitó mérkőzés. A Nyírsuli ezúttal sem adta olcsón a bőrét, sőt remek játékkal döntő szettre kényszerítette a BRSE-t. A záró felvonásra viszont már elfáradt az addig erőn felül szereplő Nyírsuli, és sima vereséget szenvedett. A másik ágon a román ADEP Satu Mare menetelt el a fináléig, szintén óriási különbséggel nőve a mezőny fölé, így nagy csatára volt kilátás. Nem is kellett csalódnia a kétszáz szurkolónak, gyermekmérkőzés ellenére színvonalas találkozót láthattak. A csapatok végig fej fej mellett haladtak, hol az egyik, hol a másik vezetett, így az utolsó menetekig kiélezett volt a küzdelem. A mérkőzés 1 óra 15 percen keresztül tartott, és a döntő szettben 11-7-nél már-már úgy nézett ki, hogy a magyar csapat hódíthatja el a kupát. Egy hiba viszont megzavarta a BRSE-t, a román csapat egyenlített, majd meg is nyerte a játszmát, a találkozót, a tornát. - Hihetetlen döntő volt. a hazai bajnokságban, sajnos, ilyen színvonalas mérkőzés alig van. Végig nagyon kellett koncentrálnunk, és amikor alábbhagyott a figyelem, azt az ellenfelünk könyörtelenül kihasználta. Gratulálok Ádi Prekop barátomnak, remek csapata van. Gratulálok a lányaimnak is, hiszen bizonyították, hogy többféle poszton és felállásban is képesek nagyszerű teljesítményre. Bízom benne, hogy tanultunk ebből a vereségből, hiszen 11-7 után illik győzelemmel befejezni egy döntő szettet - nyilatkozta a mérkőzés után Nagy Attila vezetőedző a brse.hu-nak.