2011-12-07 14:48
Tanultunk a jobbaktól
„Igazi utánpótlás-dzsembori volt” – mondta a 9. Mikulás-kupáról Kassai András, a torna főszervezője, a Magyar Gyeplabda Szövetség és az Építők HC elnöke. A budapesti klub által szervezett torna közel évtizedes történetében soha ennyi csapat nem vett még részt. A viadal a faddi és a gerjeni sportcsarnokban két napon át tartott.
eFBé Négy korosztály (U10,U12, U14 és U16) fiataljai alkották a 9. Mikulás-kupa résztvevőit Faddon és Gerjenben. A szervező Építők HC-nek két helyszínre is szüksége volt, lévén a torna történetében először jelent meg ennyi, különböző korosztály, így a huszonhét csapat mérkőzéseit a faddi és a gerjeni csarnokban párhuzamosan rendezték. A nagyobbak (U14 és U16) döntőire, Faddra a kisebbek is átutaztak, hogy az utolsó találkozókon tanuljanak a „profiktól”. A hagyományosan nemzetközi tornára Horvátországból, Szerbiából, Szlovákiából és Szlovéniából is érkeztek csapatok. A magyarok (Rosco SE, Építők HC, Gerjeni HC) közül az Építők HC az U10-es és U14-es korosztályban odaért a harmadik helyre, a többiek nem fértek fel a külföldi együttesek mellé, a dobogóra. A magyarországi gyeplabda helyzetének sajnálatosan megfelelt a végeredmény, de tanulni a jobbaktól soha nem szégyen. A korosztályonkénti legjobbak: U10: Tilen Car (HK Triglav) gólkirály; Simon Norbert (Építők HC) a legjobb játékos; Ziga Janza (HK Triglav) a legjobb kapus: U12: Adam Losonci (Szabadka I) gólkirály; Filip Ilinovic (HK Zelina) a legjobb játékos, Lena Gabric (Szabadka I) a legjobb kapus; U14: Tomas Vacha (KPH Raca) gólkirály, Kovács Gergely (Építők HC) a legjobb játékos, Matej Matkovic (HAHK Mladost) a legjobb kapus; U16: Horvat Tadej (HK Triglav) a gólkirály, Anze Fujs (HK Triglav) a legjobb játékos, Matija Trcak (HK Zrinjevac) a legjobb kapus. Kassai Attila, a torna főszervezője értékelte honlapunknak a kétnapos viadalt:
A két legeredményesebb magyar játékos az U14-es korosztályból került ki: Kerekes Roland (Építők HC) és Szigeti Bence (Rosco HC) egyaránt 9-9 gólt szerzett.
A torna összes mérkőzésének eredménye és a csoportok végeredményei ITT.
Képgaléria ITT.