UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2011-12-08 19:58

A legszebb névnapi ajándék

December első hétvégéjén rendezték a Papp László Budapest Sportarénában az OTP Bank Lovas Világkupát. A komoly versenyek mellett (amelyekről honlapunkon is olvashattak) show-számokat is rendeztek, a közönség örömére.

Nagy-Pál Tamás A Bakonyerdő-kupán melyen Burucs Borbála is elindult, és ha már így tett, meg is nyerte. A kupért korlátugrásban versenyeztek a résztvevők. Bora a 2 méteres akadályt is átugratva nemcsak maga mögé utasította ellenfeleit, hanem magyar rekordot is felállított, ami szép teljesítmény egy 18 éves ifjonctól. – Bora, mesélnél valamit a show-versenyről? – Összesen négy ugrásból állt, ez két-két vágtaugrást jelentett. Igazából el sem akartam indulni, de megkértek, hogy legyek a hatodik lovas. Végül belementem. Amikor már 1.90-nél tartottunk megkérdezték: folytatjuk-e. Úgy döntöttünk, hogy igen, majd 2 méternél szintén. Végül én voltam egyedül végig hibátlan, így sikerült megnyernem a versenyt. – Ezek szerint csak belementél a buliba, rekordra nem is gondoltál? – Indulni sem akartam, de tényleg! A lovat is csak versenyezni vittük, nem gondoltunk rá, hogy show-számba is benevezzük. De nagyon örülök, mert elmondhatom magamról, hogy legfiatalabb lány indulóként sikerült megnyernem a versenyt. – Ráadásul ezzel új magyar csúcsot állítottál fel... – Nagyon jó érzés, főleg úgy, hogy ez volt az első próbálkozásom. Ja, és még valami: a névnapomon értem el ezt az eredményt. Ilyen fantasztikus ajándékot még soha nem kaptam. – Izgultál az utolsó, rekordot jelentő ugrás előtt? – Nem vagyok különösebben izgulós. Már 1.80-nál, meg 1.90-nél is éreztem, a lovam meg tudja ugrani a 2 métert is. – Tervezel hasonló, nagy mutatványt a télre, a többi fedeles versenyre? – Valószínűleg egy-két fedelesen indulok, de csak csikókkal, mert a nagypályás lovak most pihennek. Az első komolyabb versenyem márciusban lesz Kaposváron: a Mesterek Tornája. Most tanuláshoz kell látnom, hiszen érettségi előtt állok. A téli szünetet kihasználva a sulira kezdem meg a felkészülést.

Kapcsolódó cikkek:

Pesti dobogón

Bora, Barna és a büszke anyuka