2011-12-13 16:36
Novothny Kölnben
Novothny Soma nevét az őszi szezonban ismerhették meg a magyar futball kedvelői: a mindössze 17 éves támadó 9 gólt szerzett az NB II-es Veszprém FC színeiben a bajnokságban. Honlapunk többször is foglalkozott a csatárral, egy hosszabb interjú keretében bemutattuk, majd megírtuk, hogy a Napoli is felfigyelt a játékára.
Nagy-Pál Tamás Akkor még nem tudtuk, hogy a Bundesligában szereplő 1. FC Köln is ismeri már a magyar fiút, aki vasárnap ki is utazott Lukas Podolski német válogatott támadó csapatához. Somát a keddi tréningek között sikerült elérnünk telefonon, és beszámolt nekünk eddigi tapasztalatairól. – Vasárnap érkeztem meg, és tegnap vettem részt az első felméréseken. Először futni kellett, majd ugrálni. Délután az U19-es csapattal edzettem. Ma is vár rám még egy tréning az együttessel, aztán nem tudom, mi következik. – Mikor kerestek meg a Kölntől? – Úgy tudom, hogy két héttel ezelőtt hívtak próbajátékra, de a menedzserek már régebb óta beszéltek rólam egymással. Nagyon izgatott voltam az út előtt, vártam már, hogy mehessek. De ez egy általános izgalom, félni nem félek: nincs vesztenivalóm. – Mesélj kicsit a körülményekről, melyek nyilván csöppet különböznek a veszprémiektől… – Egy négycsillagos szállodában lakunk az édesapámmal. Az edzőközpontban három pálya van. Az érdekes, hogy nem vagyunk elzárva a felnőtt csapattól: az első csapat is ott edz. Ez Magyarországon nem így van. A felmérések egy műfüves tornacsarnokban voltak. Minden csapatnak külön öltözője, zuhanyzója, és meleg vizes medencéje van. Mindenki nagyon nyitott és barátságos. Első nap például a klubigazgató fogadott, és kérdezősködött az iskoláról és a Veszprémről is. Van egy koordinátorunk, aki visz minket mindenhová, ma például megmutatta nekünk a várost. – Említetted, hogy közel edzenek hozzátok az első csapat játékosai. Volt már szerencséd Lukas Podolskival találkozni? – Még nem, mert kedd este Szalai Ádám és Stieber Zoltán csapatával, a Mainz együttesével találkoznak bajnoki mérkőzésen, így zártkörű volt a tréningjük. A meccsre természetesen mi is meghívást kaptunk, ezt is izgatottan váron. Remélem, szerdán azért találkozhatok Podolskival is. – Igaz, hogy csak egy edzésen vettél eddig részt, de azért éreztél bármilyen különbséget az itthoni tréningekhez képest? – Igazából ezen az edzésen még csak játék volt. Vasárnap volt az U19-es csapatnak bajnoki mérkőzése, ezért nem voltunk megerőltetve nagyon. Egy különbséget viszont már észre is vettem: sok az egy-egyezés, inkább csellel oldják meg a dolgokat, mint passzal. Látszik, hogy megtanulták: mindenképpen meg kell verni az embert. – Mennyire lehetnek elégedettek az eddigi teljesítményeddel? – Ezt még nem tudom. Tegnap győztes gólt szereztem játék közben, remélem, ez majd számít valamit. Egyébként szerdán lesz az első elbeszélgetésünk.Kapcsolódó cikkek