A magyar sportlövők az ünnepekkor sem pihennek: december 17-én már Eb-válogatón vesznek részt.
Krecsik AdriennA nemzetközi versenysorozat a múlt hét végén lezárult, s a hazai megméretésekből is már csak egy-kettő maradt hátra. A kontinensviadal februárban lesz, s előtte negyven nappal le kell adni a nevezéseket. Ezért van szükség a válogató versenyek gyors lebonyolítására. Az első után egy másodikat is rendeznek majd január 7-én és 8-án. A csapat kijelölésénél nem csupán a selejtezők számszerű eredményei számítanak, hanem az egész éves teljesítmény és a versenyeken elért helyezések is.
– Azért rendezünk két válogatót, mert egy vetélkedőn véletlenszerű eredmény is alakulhat. Ezért inkább a kettő mutatja meg, mit tud a versenyző – mondta Kissné Oroszi Edit szakvezető. – De nem csak a két válogató száraz pontjait vesszük figyelembe, hanem mérlegeljük az előző évi teljesítményeket, tehát szubjektívebb elszámolást is végzünk: aki korábban Eb-n helyezett lett, annak nagyobb esélye van az újabb bejutásra. Ám az olimpiai kvótásoknak, például Sidi Péternek nem kötelező elindulni a válogatóversenyeken. A legjobbak ebben az időszakban edzőtáborozhatnak.
Apropó olimpia. Nagyon sok versenyző pályázik az ötkarikás kvótára, többek között az a Nemes Adrienn is, aki utolsó éves juniorként már többször megcsillogtatta tudását a felnőttek között ebben az évben. De hogyan sikerülhet neki?
– Először is be kell kerülnie a felnőtt csapatba. Ezt a válogatók és a nemzetközi versenyeken elért eredményei alapján teheti meg. S ha bejut, a légfegyveres Európa-bajnokság az egyetlen esélye, az egyetlen lehetősége. Ha tudja hozni azokat az eredményeket, amelyeket az utóbbi időben lőtt, meglehet az indulási jog. Igaz, elsősorban nem tőle, junior versenyzőtől várható ez a siker, de nagyon szép lenne és bízunk benne, hogy neki, vagy akár Veres Katának összejön, mert megvan bennük, ami kell hozzá. De az Eb-n nem csak a kvóta számít, hanem hogy ott is jó eredmények és jó helyezések szülessenek. Ezek a gyerekek már a jövő reménységei. Inkább a következő olimpián számolunk velük – mondta el honlapunknak az utánpótlás kapitány.